Kezdődik?

Majdnem utolért minket ez a szar, szinte napra pontosan, ahogy tippeltem.

Miután az elmúlt egy hétben a náthás gyerekek és örjöngő szüleik ráömlöttek a háziorvosi szolgálatra, a vírus megállíthatatlanul terjed. Pontosabban, terjesztik. Terjesztjük, mi, az emberi faj.

Ma bejelentette az osztályfőnök, hogy az egyik gyerek egyik szülője pozitív tesztet produkált, a gyerek ma már nem jött iskolába…. Tehát ha a hírek alapján kb. egy hete vett mintának az eredményét ma kapta meg a beteg szülő, a gyereke egy hétig fertőzött az iskolában? De az is lehet, hogy a tesztet expressz felárral gyorsan csinálták, és nem? Bármi lehet, ugyanis nincs több infó. Nem tudhatunk róla, ki fertőzhetett meg (vagy hogy egyáltalán megfertőzhetett-e) minket. Nem tudni, hogy a gyereket tesztelik-e?

Úgyhogy most az érintett gyermek családja várja az illetékes Népegészségügyi Osztály megkeresését, de előreláthatólag ez akár néhány napba is beletelhet.

Így tehát az osztályt illetően emiatt a konkrét ügy miatt most további intézkedés nem lesz, a pandémiás protokoll szigorú betartásával működik tovább – akármit is jelentsen ez.

Az én tippem az, hogy az osztályt karanténba helyezik a teszt mintavételi dátuma plusz két hétre. Ez megtörténhet holnap, vagy akár hétfőn is (jobb lenne hétfőn, főleg, ha nem vagyunk betegek).

A gyerekeket nem fogják tesztelni, nem ártana, de a tanárokat biztosan kellene, hiszen így nem kellene karanténba vonulni. De olcsóbb beszopatni harminc gyerek családját, mint 35 tesztet megcsinálni. Biztos olcsóbb.

A legszebb az, hogy ha visszatérünk a lezárásunk után, másnap kezdődhet újra az egész.