Nem elég. Nézzük, mit csináltak a mintának használt Ausztriában! Ami mutatja, miért kevés a miénk.
Ahol Orbán szerint 5-7 nappal előttünk járnak
Sebastian Kurz osztrák kancellár október 31-én úgy nyilatkozott: „A helyzet világos: ha nem cselekszünk most, akkor túlterhelődik az egészségügyi rendszer”. Az osztrák kormány még aznap szigorításokat jelentett be, amik november 3., kedd éjféltől érvényesek egészen november végéig. Eszerint:
- Este nyolc és reggel hat között kijárási korlátozás van. Az otthonokat csak akkor lehet elhagyni ebben az időben, aki dolgozni vagy tanulni megy, boltba vagy gyógyszertárba, vagy pedig rászoruló családtagot megy gondozni, ugyanakkor éjszakai sétákat is lehet tenni. Aki ezt megszegi, akár 1450 eurós büntetésre is számíthat.
- Minden rendezvényt és csoportosulást betiltanak, kertekben, garázsokban sem lehet privát bulikat tartani. Két háztartás hat felnőtt tagja ugyanakkor találkozhat egymással, hozzájuk maximum hat kiskorú csatlakozhat még. Üzleti találkozások is lehetnek.
- Bezártak a hotelek a turisták és látogatók előtt, csak az üzleti utakra érkező emberek mehetnek ezekbe.
- Az éttermekbe és bárokba nem lehet beülni, csak elvitelre lehet rendelni.
- Bezártak a mozik, színházak, múzeumok, edzőtermek, fürdők és állatkertek.
- Koncerteket, kiállításokat, előadásokat nem lehet tartani.
- A síközpontokat bezárták.
- November 30-ig a karácsonyi vásárok sem nyithatnak meg.
- Az egyetemeken és középiskolákban távoktatást rendeltek el, de az általános iskolák és óvodák nyitva maradtak.
- Az üzletek nyitva maradhatnak, de tíz négyzetméterre csak egy vendég juthat, a fodrászatok, kozmetikusok szintén működhetnek.
- Temetéseket lehet tartani, maximum 50 ember lehet rajta, akiknek kötelező maszkot viselni.
- Az idősotthonok nyitva maradnak, a dolgozókat heti egyszer kötelezően kell tesztelni, és csak az látogathat, akin a megelőző 24 órában negatív antigéntesztet, vagy 48 órában negatív PCR-tesztet csináltak.
- Bővítik az állami bérkiegészítést (kurzarbeit), hogy így csökkentsék a munkanélküliséget.
- Javasolták, hogy aki csak teheti, otthonról dolgozzon tovább.
- Ezek csak a legújabb intézkedések, de például a beltéri maszkhasználatot már szeptember közepén kötelezővé tették (Magyarországon október közepén). Ráadásul az osztrákoknál már szeptemberben kötelező volt az éttermekben is maszkot hordani, a magyar kormány ezt épp csak a napokban lépte meg.
Az osztrák alkancellár, Werner Kogler szerint hosszútávon ezekkel az intézkedésekkel többet fognak nyerni, és bár valóban zavaróak, de szükségesek. Sebastian Kurz azt mondta, november végére masszívan csökkenteni kell a fertőzöttek számát, hogy decemberben már enyhíthessenek a szabályokon, de azt még nem látni, hogy milyen intézkedéseket lehetne akkor visszavonni.
Kurz szerint ha a napi fertőzöttek száma megugorja a hatezret, azzal együtt a kórházak is elérik a teljesítőképességük határát. Orbán pedig közben pár napja arról beszélt, hogy kórházi ágyak számában Magyarország a harmadik Európában, csak Németország és Ausztria előzi meg.