Az 56A vonalon vadásztunk a járgányra Misivel.
Miután pont szembejött a Szilágyi Erzsébet fasorban hazafelé, így Misi azt mondta, próbáljuk meg levadászni. Hazaérve megnéztük Grosjean balesetét, meg a Fényvillamos menetrendjét, aztán elindultunk a Krisztina térre. Elhelyezkedtünk a kitalált helyen és vártunk. Kicsit késve érkezett a villamos.
Mivel zöldhullámban volt, nem állt a megállóban sokat, úgyhogy csak két készült.
Itt végeztünk is, úgyhogy elsétáltunk a Mikó utcához, ahol az volt a terv, hogy a képen látszódjon a villamos is, meg a Mátyás-templom tornya is, de ez nem jött össze, úgyhogy beálltunk a járdaszigetre…
Aztán jött egy villamos és nem akart tovább menni. Láttuk mögötte a Fényvillamost és ez a nyavalyás nem akart elindulni. Ott ugráltunk a gyerekkel, hogy húzzá má a csába, a vezető meg nekiállt mobilozni…
Aztán végül éppencsak megindult, úgyhogy éppencsak kiment a képből, mire jött a Fényvillamos.
Azt kell mondanom, tíz éve fotózgatom a Fényvillamost, jártam már úgy, hogy elém jött a másik irányból jövő villamos, sőt úgy is jártam, hogy a hetes busz állt elém a dugóban, eltakarva a villamost, de ilyet, hogy a másik villamos direkt falazott neki… hát ilyet még nem láttam.
Ráadásul rögtön indult is tovább a villamos, úgyhogy itt is csak két kép lett az eredmény:
Egyelőre itt tartunk.