Légvonalban képek

Nem sajátok.

Ma nagyon tiszta idő lett a karácsonyi homály után, úgyhogy több helyről jöttek hírek távoli hegyekről.

Az egyik versenyző például a Börzsönyből csípte el a Magas-Tátrát. Csóványos – Magas Tátra: kb. 180 km. Mondjuk jobb, mint a HHH-ról.

Fotó: Moldoványi Barnabás

Persze ilyenkor ér közelebb menni szerintem, ahogy egy másik szerencsésnek sikerült “valahonnan a Mátrából” elcsípni úgy a Salgó-várát, hogy mögötte a Kriván-csúcs volt. Ez becslésem szerint egyrészt kb. Mátraszentimre környéke (nem ismerem, hogy hol lehet így kilátni észak felé), másrészt nem árt egy 800 mm-es objektív sem hozzá valami komolyabb felbontású szenzorral… Ettől függetlenül szép találat:

Azért ne ájuljunk el teljesen, ez nem a valós látvány. Az ilyen képeken a nagy gyújtótávolság miatt a háttérben lévő objektum látszólag felnagyítódik. Így szoktak a szuperhold-fotók is készülni, de tudjuk, a szuperhold pont ugyanakkora, mint a nem-szuper.

Na mindegy, végül egy külföldi példa, valaki elcsípte Velencéből az 50 kilométerre lévő Civetta hegycsúcsot, illetve a Dolomitokat. Gondolom, ez elsősorban azért nagy szó, mert a tengeren nagyon párás szokott lenni a levegő, lehetetlenné téve az ilyen képeket.

Nézzétek meg.

Ennyi.