Maszk-evolúció

Itt a második évad, már régóta akarok írni erről a témáról, hiszen a fejlett európai kultúrát elérte az ázsiaihoz hasonlatos maszkhordási kultúra. Persze ne legyen kétségeink, az ázsiai fegyelmezettség Európában már-már diktatúrának tűnik és a lakosság jelentős részének agyilag követhetetlen hiú ábránd.

Szóval, itt ültünk napi 100 beteggel egy nagyon komoly, nappal is érvényes kijárási korlátozás közepette 2020. márciusának második felében és csüngtünk dr. Müller (akkor még nem Nyunyóka) Cecília szavain, aki a belé előre vetett bizalmunkat akkor kezdte el elveszíteni, amikor elkezdte magyarázni, hogy nem kell maszkot hordani, teljesen felesleges.

Ezzel elkövette azt az óriási hibát, hogy az őt (akkor még sokan) hallgató tömegeknek beégett az agyába, hogy nem kell maszk és kész.

Mentségére szolgáljon, hogy akkor még egyrészt nagyon keveset tudtunk a járványról, másrészt szó szerint (mondjuk a bíróságon felelve szavaiért) megvédhetné magát azzal, hogy igen, igaza volt, a maszk önmagában kevés intézkedés. Egy csomó más intézkedést nem hozott meg akkor sem.

Mindenesetre elég furcsa egy évvel később nézni ezt, mert látszik, hogy mennyire küzd a felfelé tartó gyomortartalmával, ahogy a saját hazugságától hányingere lett. És ma mindenki maszkot hord – vannak fejlett országok, ahol FFP2-maszkot kell hordani…

Nyunyóka néni akkor először követte el azt a hibát nagy nyilvánosság előtt, hogy meghajolt a “hatalmon lévő” kormány előtt és ezt mondta. Azért kérték tőle ezt annak idején, mert ott és akkor Magyarországon elfogytak a maszkok. Nem az FFP3 maszkok, de még a sima orvosi szájmaszkok is.

Ezt egyébként én már március elején tapasztaltam, akkor már késő volt.

Az első maszkjainkat egy igazi kémregénybe illő beszerzési akció során szereztük be, a Facebookon egy varrodát ajánlott valaki és ott gyűjtötték az igényeket. Szóltak, hogy mikor lehet menni érte, de ha rendőrautó áll a ház előtt, akkor ne menjünk. Ne felejtük, akkor sokkal durvább kijárási korlátozás miatt elvileg nem mehettünk volna el maszkot venni, max. gyógyszertárba, ahol viszont már nem lehetett maszkot kapni.

Nem lehetett az interneten sem kapni, globálisan ki volt fosztva minden forrás. Persze ez érthető, mindenki próbálta menteni a saját infrastruktúráját, miközben mindenki próbált szerezni gyártási kapacitást.

Szóval, egy meg nem nevezett varrodában egy szomszédos kerületben nyúltuk az első maszkjainkat.

Ezzel egy időben sikerült egy internetes forrásból aranyáron szerezni egy olyan maszkot, amit babaápoláshoz ajánlanak, gondolom kisfejű kismamáknak – gumipánttal, ami olyan rövid volt, hogy félóra használat után elkezdett a fülem leszáradni. Rossz érzés, amikor a füled lüktet… főleg, ha ekkora.

2020. április 14. Egy hónapja lezárva

Ezek után a helyzet konszolidációnak indult, sikerült jutányos áron sebészmaszkokhoz jutni, úgyhogy ebben nyomtuk a következő hónapokat. Én átadtam száz laptopot, dolgoztam.

Aztán jött a várva várt nyaralás, amikor ugye az volt a mondás, hogy nem kötelező a maszk, csak az éttermek dolgozóinak meg hasonló munkakörökben dolgozóknak (ha jól emlékszem). Ennyi lecsúszott maszkot se láttam azóta se… Az emberek többsége nyárra egyszerűen elfelejtett maszkot venni, pedig a veszély nem múlt el, rendszeresen lehetett hallani fertőzési gócokról. Elmentünk maszkban nyaralni.

Szilvásvárad, 2020. július 31.

Végigmentünk három-négy különböző kisvasúton, ahol mindenhol ki volt írva nagy betűkkel, hogy utazás csak maszkban – az utasok, mintha nem is lett volna járvány…

A Szent Anna barlangban kellett maszkot hordani, korrekt volt.

Aztán elkezdődött az iskola, jó nagy para volt, szerencsére az iskolaigazgató teljes maszkhordást rendelt el, az órákat is beleértve. Misinek eléggé bejöttek a teljes arcát eltakaró szövetmaszkok, amiket a munkahelyemről kaptam. Mostanra azért kezdenek dezintegrálódni, de kaptak rendesen. Némelyikben ott volt az ebédből egy szájlenyomat, úgyhogy hatvan fokon voltak mosva, maximumon vasalva, végülis fél évig húzták…

Novemberben sikerült beszerezni az IKEA-s maszkokból, sajnos az én nagy arcomra ezek kicsik. A formájukat illetően mindenképpen végiggondoltak, de az anyagválasztás elég furcsa, igazából vasalni nem nagyon lehet. Nem lettek gyakran hordott darabok.

2020. november 21. IKEA-s maszkban az Auchanban.

Ezek után jöttek a céges maszkok…

2020. november 30.

2021. január 5.
2021. március 2. duplamaszkos verzióban
2021. március 10. Immáron megint karanténban

A lezárásokkal mélypontra jutott az FFP2 maszkok ára, úgyhogy 100 forintnál én is beszálltam a bizniszbe. Az iskolaszünet idején Misi is hajlandó lett hordani, úgyhogy szépen fogyasztottunk. Az FFP2/KN95 maszkok egyébként iszonyú jól zárnak. Utána egy sima sebészmaszk olyan, mintha nem is hordanék semmit.

Végül megérkeztünk az utolsó modellhez, amire már régen fentem a fogam, a koreai FFP2-es modell, amit úgy hívnak, hogy KF94 (a kínai megfelelője a KN95).

Ezt a modellt azért fejlesztették ki a koreaiak, mert az amerikaik nem tudtak nekik adni a kínaiból. Végül az amerikaiak vették a koreaiaktól, mert a kínaiak nem gyártottak eleget… Vagy valami ilyesmi.

Igazából azóta vágytam rá, amióta láttam egy videót a hivatalos Apple Store alkalmazottaknak adott céges maszkokról… Ezek vagy KF94-esek, vagy 3M Aura FFP3-asok… Apple logóval nyomtatva.

2021. április.