Kilencedik nap 2022-08-08 Kisvasutas nap

Reggeli után megállapítottuk, hogy ebből ma nem lesz fürdés (várható volt), ezért elővettük az erre a célra (is) bekészített programot, a kisvasutazást. Régi dakota közmondás, hogy „a Balatonon nem lehet semmit csinálni, ha rossz idő van, csak Eurosportot nézni”. Oké, de mi van akkor, ha a Eurosport (is) németül beszél? Itt a világvége, igya meg mindenki a sörét!

Így aztán a menetrendből kisasszerolt módszer szerint először Csisztafürdőre indultunk a kisvasúttal, ami azért volt érdekes, mert a négy kocsiból csak egyben ültek utasok – hozzánk hasonlóan a nyitott kocsiban.

Az Európai Unió 650 millió forintjából felújított szakaszán utaztunk, indulás előtt még az erről megemlékező, a felsőbb utasításnak megfelelően eldugott táblát is kiszúrtuk (még eldugni sem tudták rendesen). Említsük meg, hogy minden nap jár, egész évben, nyilván a pályázat része volt a köteles időszakban ez az ostobaság. Aki járt már a Balatonnál télen, az sejti, hogy ennek mennyi értelme van.

Megérdemeljük a sorsunkat.

A kisvasút átkel a somogyi lápot lecsapoló csatornák maradványain – egyrészt néhol már alig látszik, másrészt csontszáraz volt minden.

A csatornák derékszögben vannak egymáshoz illesztve, úgyhogy olyan, mintha egy sakktáblán mennénk, kisvasút lép G4-re, sakk-matt.

Unalmas táj, néhány kilométerre a pezsgő életű Balatontól kihalt vidék, összedőlt majorságok.

Csisztafürdő valószínűleg már eltűnt volna a térképről, ha nem lenne ott a fürdő. Vésztervként szerepelt másnapra, hogy elmegyünk kipróbálni a fürdőt rossz idő esetén. Végül erre nem volt szükség.

Visszaérkezve a mellékvonalra tartó vonatra szálltunk, ami csak két kocsiból állt, viszont tele volt. Az utasok többsége csak oda-vissza nézelődik, mivel a vonat csak tíz percig áll a végállomáson, a következő pedig három óra múlva jön, tehát az idő túl kevés a közeli romtemplom megtekintésére, kivéve ha valaki 2 órát akar várni a következő dugig tömött szerelvényre, hogy állhasson a pénzéért.

Mondjuk ülve se sokkal jobb, a korhű fapados vasúti kocsik törpékre méretezve zseniálisak.

Ez a vonal viszont zseniális ritmusban veri a dubstepet, a kerekek úgy csattognak a girbe-gurba sínszálak illesztéseinek hiányában, hogy félúton elkezdtünk rá táncolni. Összességében unalmas volt.

Visszatérve szállásunkra ebédelni indultunk a strandra. A szél egyre nagyobb volt, néhány kite-surf suhant a vizen. A Gomba Cafe-ba ültünk be, ettünk egy jót. A desszertnek somlóival töltött és vaniliaszósszal nyakon öntött palacsintát ettünk.

Délután jött a kajakóma. A magam részéről aludtam egyet.

Este jött a vihar, ami a maradék érdeklődőt is hazazavarta, úgyhogy kellemes volt a nyitott ablaknál hallgatni a vihart…