Baláca villagazdaság és Csepely

Úgy látszik, hogy az azso.net blog már csak a nyaralások élménybeszámolóit tárolja, hiszen ki ír már manapság blogot? Ki olvas végig egy ilyen hosszú szöveget? Ki olvas egyáltalán? Ki néz meg tízperces videókat? Ki néz 10 másodpercnél hosszabb videókat? Mintha valami alternatív valóságba került volna az emberek egy része, ahol egy pillantás a tartalom élettartama, mert máris ugrik a közönség a következőre.

Na mindegy, mielőtt végképp kiakadnék a mai (nemcsak) fiatalság tartalomfogyasztási szokásain vagy az idősebb korosztály elképesztő netezési szokásain, vágjunk is bele a nyaralásba.

Először is, volt vagy 15 fok, amikor megálltunk Baláca villagazdaság parkolójában. Ez Nemesvámos és Veszprémfajsz között van, én világosan emlékszem, hogy egy Füred TT-n résztvevőként Veszprémfajszról kifelé estem orra a bringával, amikor belementem egy autók által kikapart gödörbe és akkorát csattantam a földön, hogy a többiek azt hitték, hogy mindenem összetört…

Szóval, a rövidnadrág és rövidujjú ing optimista kezdés volt, de még mindig jobb volt, mint az eső, amiből indultunk Újpestről. Ráadásul útközben 2 perces kitérő lett volna hazaugrani néhány pulóverért és széldzsekiért, de kihagytuk. Itt a kocsi mellett álldogálva még volt egy kósza gondolat, hogy menjünk vissza Veszprémbe és az út mellett látott valamelyik boltban vegyünk egy pulóvert, de ki is kellett volna mosni, szóval macerás lett volna.

Így mentünk be villagazdaságba és így repültünk vissza az ókorba. Ez az úticél korban kilógott a nyaralás úticéljainak nagy részét alkotó középkori pusztatemplomok, templomromok és kolostorromok sorából. Ami viszont megdöbbentő volt, hogy milyen szépen védték meg a romokat és milyen szépen szemlélteti az egykori hatalmas birtok méreteit és kinézetét.

A bejáratnál azért próbára teszik az embert egy más római kori romoknál ismerős, a földből alig kibújó rommal, ott tényleg nehéz elképzelni, hogy 50 ember lakott egy akkora házban, amiben manapság egy 3-4 fős család. Igaz, ők szolgák voltak, de a padlófűtés azért télen nekik is járt. Ezzel együtt nem volt egy vidám hely a zsúfolt szállás.

A főépület védőtetője alatt azonban kibontakoznak az igazi luxus körülményei. Vajon hányan lakhattak abban a több ezer négyzetméteres épületben, ahol külön voltak a nyári és téli szobák. Vajon milyen lehetett 300 évig álló házban lakni? Ezekre a kérdésekre nem nagyon kapunk választ, amit látunk, az a padló- és falfűtés kialakítása, a díszes mozaikok maradványai. Ebből is egy rendkívül díszes, előkelő nagyúri pompa rajzolódik ki a szemünk előtt. A környék kicsit hasonlít Toszkánára, a távolban hegyek körvonalai, a dombok között utak vezetnek, néhány olaszjegenye a közeli síremlékek körül – és máris magam elé képzelem, ahogy a hazatérő gladiátor végigsimítja kezét a búzakalászokon és hazatér…

Ez persze a viharos szélben és a koraőszi időben az átlagosnál talán kicsit nagyobb képzelőerőt igényel, de azért meg lehet próbálni.

Végigmentünk a villán, Misi volt az idegenvezető, mindenhol elmesélte, hogy mi hogy működött. A villa után megnéztük a kőtárat és lassan elindultunk kifelé. Sajnos a drónozás elmaradt az időjárás miatt.

A közeli római kori síremlék maradványai voltak a listán. A közelébe érve látszott, hogy ez egy rosszabb állapotban lévő emlék, ráadásul többen nyilvános WC-nek használták, úgyhogy nem mentünk be, semmi értelme nem volt.

A parkolóban az autó melegében megettük szendvicseinket és indultunk az első pusztatemplomhoz, a csepelyihez.

A csepelyi pusztatemplom romja volt az utazás egyik mélypontja. A semmi közepén, a leírás és a Turistautak app segítségével megtaláltuk. Az egyik földutat benőtte a gaz, a másikat beszántották. A vörös színű, sáros föld a cipőnkre tapadt, vastagon. Ezzel együtt, még saját magunknak is meglepetést okozva, nem adtuk fel és átkelve a sártengeren bevetettük magunkat, hogy megnézzük az egykori Csepely falu templomának és egyetlen megmaradt épületének romját.

Bennem már itt megfogalmazódott az a gondolat, ami utána mindig felmerült, amikor egy ilyen elhagyott helyen lévő, rossz állapotban lévő történelmi emléket képtelenek vagyunk elfogadható állapotban megőrizni, csak azért, hogy az utánunk jövők is lássák, akkor nemcsak a múltunkat töröljük el, hanem a jövőnket is.

Visszaküzdöttük magunkat a sáros szántóföldön át és nekiálltunk cipőt takarítani. Szerencsére volt másik cipőnk. Ha nem lett volna, akkor tényleg vissza kellett volna menni vásárolni…

Viszont újragondoltuk a programokat, mivel egyrészt eleredt az eső, másrészt pedig háromra ígértük magunkat a szállásra érkezéssel, úgyhogy a közeli, korábban katonai gyakorlópályára néző kilátótoronynak nem volt értelme, se az egyébként kicsit (utólag nem vészesen) távolabbi taljándörögdi Szent András templom romjai nem fértek volna bele, úgyhogy a szállás felé vettük az irányt.

A szállásunk a Szentantalfán lévő Dobosi Birtokközpont volt, ami ilyenkor szállodaként működik. A szállásról majd külön írok.

Check-in után felhordtam a csomagokat, majd nekiálltam a cipők lemosásának. Ennek az lett a következménye, hogy a cipőkről ugyan lejött a sár nagyjából, viszont teljesen eláztak. Ezért kiraktam a tetőtéri ablakon kihajolva a tetőre a cipőket. Az enyémet hozzákötöttem a hófogóhoz. Misi cipőjének nincs rendes fűzője, úgyhogy első napot az ablak melletti mélyedésben töltötte, ami a másnapi esőt figyelembe véve nem bizonyult annyira jó ötletnek.

Vacsorára a közeli Akaliba mentünk a Fék konglomerátum (üzlet, cukrászda, étterem, dohánybolt, piac, minden) éttermébe, ahol ettünk egy jót (bár annyira nem voltam tőle elájulva). Pincér több volt, mint vendég, jó – vasárnap este volt. A háromfogásos vacsora hármunknak itallal 27000 volt.

Ez volt az első nap.