Magyar Filmszemle

Nem értem én a magyar filmeket, vagy nézhetőek, vagy díjat nyernek és a kritikusoknak tetszenek… A Taxidermia nyerte az idei Filmszemlét, alighanem a világhírű Hukkle-hoz hasonlóan, ezt sem fogom megnézni soha. Az Index krikusának tetszett. Ezek szerint nem gyomorbajos a manus, mert ehhez állítólag jó gyomor kell.

Emese a rakparton

Az SZDSZ kicsit rákampányolt a Fidesz nő (szentanya) poltikáját népszerűsítő rendezvényére. Bővebben itt olvasható. A rendezvényen aktívan részt vett John Emese (aki az én gimnáziumi osztálytársam) is, ő látható a képen alább. Jó kis menet lehetett. És akkor kijött a hajóból Pelczné Gáll Ildikó, bár az ott álldogálók között néhányan azt hitték, hogy ő Selmeczi…

Hetven tonna romlott baromfi!

Több tíz tonna romlott csirkét hozott be az országba eladási szándékkal egy csepeli cég, a rossz húsból 150 ezer ember ehetett volna, de a főállatorvos szerint nem került forgalomba. A cég vezetője 80-90 millió forintos büntetésre számíthat.

John Emese lett az UG elnöke

John Emesét választotta elnökké az SZDSZ Új Generáció (UG) rendkívüli küldöttgyűlésén szombaton – közölte az ifjúsági szervezet leköszönő elnöke az MTI-vel a választást követően.

Buzera?

Tarlós, az óbudai polgármester eltávolíttatja/letakartatja a kerületében az önkormányzati területeken elhelyezett, a TV2 új műsorát reklámozó plakátokat. Ha esetleg valakinek nem ugrana be, ezek a plakátok olyan stilizált rajzok, amelyeket "olyanok rajzoltak az általános iskolai WC-ajtókra, akik végül negyedikesként buktak ki az iskolából 16 évesen" (idézet Tarlós úrtól.).