A Déva-vára effektusos konténer

Napok óta kerülgetem reggel és este azt a szemétkonténert illetve a belőle kicsorduló szemetet, amelyet valaki a Mura utca és a Cserhalom utca kereszteződésében helyezett el a járdaszigeten. A kereszteződés amúgyis kritikus, mivel a bringaút keresztezi, de széles be és kikanyarodó ívek visznek be a Mura utcába, ezért bármikor megtörténhet, hogy a gyanútlanul kerékpározó jóembert…

Válasz a hajnali kuka-parádéra

Válasz érkezett a levelemre (majd egy hónap után), de megmondom őszintén, nem vagyok elégedett vele. Amit ugyanis benne olvashatunk, az annyira abszurd, hogy meg kell mondanom, a megoldás nem megoldás. Íme a levél: Tisztelt Andrási Zsolt Úr! Hivatkozással 2009. július 29-én kelt elektronikus levelére az alábbi választ adjuk: Szolgáltatási faladatunkat a IV. Bárdos Artúr utcában…

Az FKF is bekaphassa

Ma (csak a történeti hűség kedvéért, amikor Móni szabadságot vett ki, ezért hétig aludhattam volna) fél hatkor begurult a ház elé az FKF Rt. lomtalanítást végző daráló autója és miután kellő zajjal beledobálták a lomokat a munkások, az autó kellő zajjal ledarálta és továbbállt. Szóval elmehet a francba az FKF. Egyrészt azért, mert véleményem szerint…