Fotótúra: Somoskő vára (vagy a somoskői vár)

Július első hétvégéjén egy újabb tematikus túrát csináltunk, amelynek keretében a nógrádi várak közül látogattunk meg hármat, nem titkoltan a Hazajáró rovat “megbízásából”. Az első úticél máris nevezhető tulajdonképpen egy “hazajáró-extrának”, ugyanis szigorúan véve nem fér bele hazajáró rovatba, ugyanis az “ojjektum” nem a mai Magyar Köztársaság határai között van, azonban annyira különleges fekvésű (alig…

Fotóséta: Boldogkői vár

Fotósétáim ezen darabja némiképp eltér a sorozat többi tagjától, ez ugyanis nem fog bekerülni a Hazajáró rovatba, ugyanis Miklós már járt itt korábban. Abban is extra, hogy ezt a helyszínt nem Mónival, hanem a kollégáimmal látogattam meg. Mindegy, vágjunk bele! Egy héttel a Vértes-túra után a céges csapatépítő tréning részeként ejtettük útba eme várromot a…

Fotóséta: Csókakő vára

Továbbhaladván a Vértes vonulatain, kihasználva a remek időt, következő úticélunk felé vettük az irányt, Csókakő vára, a csókakői vár felé! Csókakőn már jártunk, 1999-ben az első kirándulásunk volt, ahová magammal vittem egy digitális fényképezőgépet. Az XHVG-Fórum nevű levlista találkozójára egy Kodak Easyshare DC240-es, 1.3 megapixeles fényképezőgéppel érkeztem, amihez nem volt memóriakártya, úgyhogy a 16 (vagy…

Fotóséta: Vértesszentkereszti apátság

Hát, jól mutatja a lemaradásomat, ami a “kontent-tolást” illeti, hogy ezúttal a június elején meglátogatott egyik helyszínről fogok megemlékezni. A vértesszentkereszti apátságot még anno a Hazajáró-rovattal történő együttműködés kezdetén néztem ki magamnak , ugyanis az egyik legjelentősebb hazai román stílusú templom és kolostor … lehetne, ha nem lenne egy romhalmaz az egész. De miért rom?…