“Az emberek odafigyelnek a fotójára”
Nyami.
Nyami.
Ma fotóztam egy kicsit, bár a fényképezéshez alapvetően fény kell (ez ma annyira nem volt), de hátha mégis mutatható némi erő/teljesítmény makró vonalon…
Ma sem maradunk Fényvillamos nélkül, csak úgy szembejött a Kosztolányi Dezső téren. Tessék kattintani! Mind a két olvasónak… 😉
Vasárnap estére egy közeli helyszínt kerestünk, főleg, mivel a villamos is erre járt, az 59-es vonalon. Tavaly járt itt először, most újra megnéztük.
Nincs megállás, ha egy biznisz beindul! Ha egyszer van időm, témám és anyagom az íráshoz, nincs megállás, dőlnek a posztok. Ilyenkor kellene némelyikből konzervet csinálni és az ínséges időkben csak kinyitni egyet és feldobni a szájtra!
Mivel szombaton csináltam egy szinte azonos fényképet, érdemes visszatekinteni, melyik hogyan is készült…
Csütörtök este az adventi gyertyagyújtás után az oviból elmentünk levadászni a Fényvillamos, idén először. A jármű aznap este a 19-es vonalon járt.
Az idei karácsonyi szezonban is lesz Fényvillamos (amit még mindig jobb fotózni, mint utazni rajta), íme a menetrend és az ütközési pontok!
Ezzel a címmel jelent meg egy írás még 2013-ban a Kelenföldi Erőmű vezérlőjéről az Indexen. Igazán nem akarom bántani a szerző Szűcs Gyulát, de aki ilyen címeket talál ki egy ilyen cikknek, az egyrészt az ostobáknak címezi tartalmas mondanivalóját, másrészt viszont nyugodtan visszaadhatná a bölcsész diplomáját (ha van neki).
Azért is szeretem a makrófotózást, mert a változatos természet mindig biztosít valamilyen témát, ami szinte ott van az orrunk előtt…
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!