iPhone 6 indahausz: unboxing és első napok élményei…

Tehát, mint ahogy azt korábban írtam, rendeltem az apple.hu áruházból egy iPhone 6-t, és milyen jól tettem, hogy nem vártam az APR-ekre, mert ahogy Handras is kénytelen-kelletlen elismerte blogjában, gyakorlatilag nincs 64 gigás fekete iPhone 6 és nem is tudják megmondani, kb. mikorra lesz, de az biztos, hogy sokára.

Nekem viszont 8 munkanap alatt ideért, ami nem rossz, hiszen ezt ígérték. Ráadásul láttam, hogy zárolták a kártyán a pénzt, utána jött az email, hogy elindult a termék, utána jött reggel, hogy kiszállítják, szóval izgalmas egy ilyen rendelés…

Szóval, első tapasztalatok teljesen pozitívak:

  • tok nélkül a készülék kicsi, vékony, kecses – viszont a fólia eltávolításával nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon csúszik az alumínium;
  • nagyobb, mint az előző, de 10 perc után már nem is emlékszem a régi méretre (ugyanez történt a 3,5 –> 4 collra történő ugrásnál), vagyis optimális.

A mérethez itt egy összehasonlító fotó:

Egyik kollégám hirtelen felindulásból (és minden korábbi véleménye ellenére) végül egy iPhone 6 Plus-ba ugrott bele, amit szintén jól megnéztem. Nos, egyrészt hatalmas, nem praktikus, már-már mini tablet, bár ahhoz még mindig pici. Szóval, látva azt a készüléket, megerősítettem magam, hogy jól döntöttem (plusz spóroltam 100 ojrót)… Alább egy fotó a készülékekről (ami extrém módon egy Blackberry Z30-al készült, és aminek az objektívjét megzavarta az iPhone 6 Plus képernyőjének polarizálódása vagy mije):

A készüléken valami korábbi 8-as iOS volt, úgyhogy a régi telefonról történő adat-visszaállításhoz előbb frissíteni kellett 8.1-re. Ez elég gyorsan ment. A frissítés után 51,7 GB szabad hely volt a készüléken! 51,7 GB! Érted!

Ezek után már mehetett rá az adatvisszaállítás, mi után 48,4 GB maradt szíves felhasználásra. Ennyi elég lesz egy darabig szerintem. (Maga a készülék ugye 64 gigás ugye papíron, de a 56 gigásnak mondja magát a képernyőn… De hová tűnt 8 gigabájt?)

Néhány jelszótól eltekintve a visszaállítás olyan profi volt, hogy magam is pozitívan csalódtam. Az ikonok helye is ugyanoda került, folderekkel, minden.

Beállításra kerül a jelkód is, ujjlenyomat-olvasással természetesen. Nagyon pöpec szolgáltatás, teljesen jól működik. Misike hüvelykujjával gyűlt csak meg a baja, szerintem még túl pici ahhoz, hogy elég adat összejöjjön… 😉

Az eltelt néhány nap tapasztalatai:

  • gyors,
  • az akksija mintha lassabban merülne,
  • szép a kijelző, szegény iPad mini (no retina) után tűélesen vág a szemembe 😉
  • belefér az autós tartóba, szóval nincs gond azzal sem,
  • a slow-motion videó 240 fps pöpec, bár a mesterséges fényt nem nagyon szereti, íme egy példa (mármint a videóra, nem a fénynemszeretésre, bár így a Youtube-ra feltöltve a tévé vibrálása is látszik):

Az egyetlen negatívum, amit meg tudok említeni, hogy a ki-bekapcsológomb átkerült a készülék tetejéről a jobb oldalára. Ezt a gombot néhány nap alatt annyiszor kerestem a készülék tetején, hogy azt megszámolni is nehéz lenne. Hiába, 2008. óta van iPhone-m, aminek a tetején volt a lezáró gomb, kell egy kis idő az átszokáshoz.

Fényképek – nos, nem nagyon volt alkalmam kipróbálni még rendesen, bejött a homály azóta, hétvégén sem voltunk sehol, szóval egy kiadós teszt várat magára, de az eddigiek alapján hozza a formáját. A lassítás nagyon kúl fícsőr, de azért annyira mégsem. Az a legjobb az egészben, minden funkció reccenés nélkül teszi a dolgát.

Csütörtökön voltam esti fotózáson, ahol készült néhány értékelhető kép (meg néhány kevésbé értékelhető is)(az összes megtekinthető itt). Egy példa az egész jóra (ugyanez a kép nagygéppel, állvánnyal):

Mit mondhatnék még?

Összefoglalva nagyon kellemes kis masina az iPhone 6, egyértelműen jó döntés volt, szemben a péklapát 6 Plus-val, amit a kollégám vett…