Volt már egy hasonló bejegyzés a Hazajáró rovatban, Miklós oldalán, de mivel mi is arra jártunk, muszáj volt belevenni legalább ezt a két látnivalót, hiszen a Balaton-felvidék egy olyan természeti, kulturális és történeti örökségben gazdag tájegység, amelyről szinte kifogyhatatlanul lehet hazajárni, képriportolni, megunhatatlanul.
Mostanában valahányszor a nem kicsit borúsra sikeredett nyaralásunkra gondolok, mindig az jut eszembe, hogy egy hétig csillag-túráztunk ott (na jó, csak öt napig, de nem rajtunk múlt), de szinte alig láttuk, még a top látnivalók közül is sok kimaradt, nem volt teljes. Lehet, hogy erről majd írok egy ajánlást, hogy mit néznék meg ott, ha mondjuk két hétig minden nap jó idő lenne…
De visszatérve a Balaton-felvidékre, két olyan úticélt tűztünk ki magunknak, amit érdemes megnézni!
1. Hegyestű
Hegyestű egy hegy, amelyen egy geológiai bemutatóhely található. A hegy a Balaton felől kúp alakú, azonban a másik felét elbányászták, így alakult ki az oly jellemző látvány, egy 50 méteres sziklafal, amelyet a hatszögletű oszlopokká kristályosodott bazalt alkot.
Így szinte a vulkán kráterébe tekinthetünk be, mintha függőlegesen félbevágtuk volna a hegyet. Ne feledjük, ez a vidék régen rendkívül aktív terület volt. Évmilliókkal korábban az ún. Pannon-tenger homokos fenekén vulkánok törtek ki, több száz méter magasra emelkedve. A tenger eltűnésével a puha üledéket elmosta az időjárás, a szél és a víz, a bazalttömbök azonban megmaradtak (vagy legalábbis jobban ellenálltak az eroziónak), így kialakítva a tanúhegyeket, amelyek annak tanúi, hogy milyen szerkezetű talaj alkotta anno a tengerfeneket (illetve hogy milyen magas volt). Hegyestű ezek közül a legöregebb, egyes becslések szerint 6 millió éves.
Az 1900 és 1970 között itt folytatott bazaltbányászat gyakorlatilag kettévágta a hegyet. Az egykori hegycsúcs alatt 50 méterrel található az alsó bányaudvar. A bányászat befejezése után a tereprendezés is elmaradt, így alakult ki a rendszerváltás után a geológiai bemutatóhely, hiszen itt kényelmesen tanulmányozható egy kihűlt vulkán belseje anélkül, hogy alagutat kellene bele fúrni.
A bemutatóhely tulajdonképpen ebből a félig elbontott hegycsúcsból, egy geológiai bemutatóból és egy kisebb kiállításból áll. Némiképp OFF, de azért el kell mondanom, hogy a háttéranyag gyűjtése során először találkoztam egy olyan országjáró bloggal (sajnos pont nem találom a linket, de ha esetleg valaki rábukkan, kommentelje be legyen szíves), amely a hegyestűi objektum kapcsán kifejti, hogy szégyen, hogy ilyen helyen belépőt szednek, szégyen, hogy ennyit kérnek a semmiért, továbbá simán belógtak valahol a kerítés mentén ingyen és ezt még büszkén le is írják. Persze, nincs ezen mit csodálkozni, voltam én katona, ahol az újoncaink között volt elítélt autótolvaj és általunk lebuktatott kleptomániás, és ez nem volt egy reprezentatív minta. Simán lehet normálisnak tűnő embereknek az a gondolata, hogy ő bizony nem fizet azért 500 forintot (1,5 ojrót), hogy megnézzen egy szép kiállítást, felmászhasson a Balaton-felvidék egyik legszebb körpanorámáját adó helyre és ha kell, még WC-re is elmehessen. Ja, természetesen karbantartott aszfaltúton odajutva. Mindig megdöbbenek az emberi butaságon.
Szóval, az odajutás aszfalton lehetséges, de ez azért egy elég keskeny erdészeti út, kanyarokban érdemes figyelni, meg alapvetően nem sietni. A GPS nem ér semmit, a Köveskál közelében nagy tábla mutatja, merre kell menni, csak azt szabad követni.
A Hegyestű Geológiai bemutatóhely kiemelten védett, aktuális információk a nemzeti park honlapján találhatóak
További olvasnivaló:
2. Kőtenger
Nem messze Hegyestűtől az irányt Szentbékkálla felé vettük, ahol ugyancsak megtapasztaltuk, hogy az EU-s pályázatból kiépített csatornarendszer megépítése után elfelejtették az utat leaszfaltozni, úgyhogy minden házbekötésnél egy gödörbe esik az autó. Ez annyira nem volt meglepő, ugyanis Köveskálon is így van, a harmincas sebességkorlátozás nem vicc, de inkább tizenöttel érdemes menni. A falut elhagyva, a lovasfarm és a lovaspóló-pálya melletti relatív jó minőségű földúton vezet a kitáblázás a kőtenger felé. Az út kiszélesedve parkolónak tűnő hellyé alakul, na, ott a kőtenger!
Nálam sokkal szebben megfogalmazták már a kőtenger fogalmát, úgyhogy következzék egy idézet:
A turisztikai irodalom kőtengernek is nevezi ezeket a nagy sziklatömbökből álló kőhátakat. A Káli-medence szélein, Salföldtől Kővágóörsig s onnan a Kis-Hegyes-tűig húzódik egy vonulata, de a legszebb és legépebben megmaradt kőhát Szentbékkálla mellett található. A pannon kor tengerének megszilárdult homokturzásai ezek, melyeket a szél a későbbi korok folyamán (főleg a pliocén kor sivatagi szele) bizarr formákra kipreparált. Kiváló malomkövet „vágtak” belőle, így pusztult el nagy részük Kisörspuszta és Kővágóörs mellett. Kővágóörs szinte ráépült e kőhátra, nevét is innen vette. Egy múlt század végi leírás ezt így örökíti meg: „az egész községen fordított tekenyő alakban vonul egy hajlított domb, messziről mintha fehér marhacsorda heverészne oldalán, úgy megrakva nagynál nagyobb kövekkel.” Néhány ház teljesen ráépült egy-egy ilyen sziklára úgy, hogy a kő esetleg kilóg a ház fala alól, de ugyanakkor a konyhában is előbukkan egy-egy sarka.
Az évszázadok malomkőbányászata darabolta fel a Szentimre-puszta felett lévő kőhát hatalmas szikláit is. Egy működő bányától északkeletre Szentbékkálla irányában még szinte érintetlenül áll az a kőhátrész, amely a Káli-medence legjelentősebb geológiai értéke. Kisebb ház nagyságú kövek hevernek itt szanaszét. Közülük az egyik sziklacsoport különösen érdekes: egy hatalmas kőtábla enyhe billenéssel megmozdul, ha a végére állnak.
Szóval, szinte érintetlenül áll ez a hely, a területen egy tanösvény került kialakításra, amely az óramutató járásával ellentétesen járja be a kőtengert, a legtöbb ember azonban a domboldalnak vág neki, mert az a triviális és a legnagyobb durranással kezdi, az ingókővel.
Háttérben az ingókő
Amelyen érkezésünkkor többen próbálták demonstrálni az ingást. Konkrétan, két ember összekapaszkodva ugrált rajta. Természetesen az eseményről fotó és videó is készült, úgyhogy ha kettétört volna alattuk a kőtábla, lett volna min röhögni a Youtube-n.
No mindegy.
A fenti idézet nem szól arról, hogy pontosan hogyan alakultak ki ezek a kőtengerek, illetve szerintem kicsit nagyvonalúan fogalmaz. A helyi leírás szerint a tengerben leülepedő nagy tisztaságú homokot alulról hőforrások kovaoldattal itatták át, amely így cementálódott. A tenger visszahúzódása után az erozió eltávolította a puhább kőzeteket és így kerültek felszínre ezek a kovásodott homokkőtömbök.
Az ingókő
Ahogy korábban utaltam rá, a helyszín elhanyagolt. Tőlünk nyugatabbra tudnak vigyázni a természeti értékekre, ez a hely sem így nézne ki. Persze más kérdés, hogy a középkorban malomkövet csináltak ezekből a kövekből, vagy hogy Kővágóörs házai ezekre a kövekre alapozva épültek, de a modern korban az emberek ennél jobban odafigyelhetnének a felismert és védendő természeti értékekre.
Ezt lehetne csinálni a szentbékkálai kőtengerrel is, amely egyelőre szinte érintetlenül megőrződött. Tőlünk nyugatabbra nem egy hevenyészett tábla és egy poros dózerút vezetné oda az útikönyvek olvasóit. A terület kultúráltan, de határozottan lezárásra kerülne és gondozva lenne, zöld gyepén kecskét vagy birkát tartanának, szigorúan a kövek között futó ösvényeken tartva a 8-10 ojrót fizető látogatókat. Lenne esetleg egy kultúrált, fából készült kilátó, amelyből át lehetne a területet tekinteni és minden kőnek lenne neve, de legalábbis annak, ami valamilyen formát alkot.
Láttunk ilyesmit Ausztriában a klammokban, vagy az Eisriesenweltben – ezek a helyek turistamágnesek manapság. De nem itt, hanem tőlünk nyugatabbra… 😦
Mindegy, érdemes bejárni a helyet, különleges hangulata magával ragadó. Az egyik helyről még a hegy mögött bújkáló szentbékkállai templom tornya is látszik. Festői.
Leszámítva, hogy ez a fantasztikus természeti jelenés kihasználatlanul és ezzel együtt védetlenül hever parlagon a falu szélén, hatalmas élmény végigsétálni a nagy kövek között – mintha egy óriás homokozójában sétálnánk…
Természetesen meg lehet keresni a kőtenger többi részét is, mi azonban továbbhaladtunk, mert nagyon meleg volt és megtelt a memóriakártya is… 😉
Olvasnivaló:
Valamennyi kép megtekinthető alább (Facebook és RSS olvasóknak itt a közvetlen link):
AZso dot net 
Visszajelzés: Hazajáró | A Balaton-felvidék
Visszajelzés: Hazajáró | Salföld