A minap a postán jártam, méghozzá egy napon belül háromszor. Mazochista! – mondanám én magamnak, de sajnos csak így lehetett megoldani, hogy a reggel átvett levélben lévő csekket befizessem és másolatát postán feladjam. Különösen a reggeli postalátogatás okozott poszttraumás tüneteket, úgyhogy kezdem azt hinni, hogy az Újpesti 5. sz. postahivatal egy lokális fekete lyuk.

Gondoltam, munkába menet gyorsan átveszem a levelet a Zöldhatóságtól (ezek is ősbénák, tértivevénnyel küldenek csekket, de mindegy). 7:55-kor álltam be a posta előtt még peckesen álló (később azonban már girbe-gurbán kanyarodó) sorba. Mondjuk azt már akkor sem értettem, mi visz rá embereket, hogy egy 20 fős sorral szemközt spontán két-három fős ellentömegmozgalmat indítsanak, hogy ajtónyitáskor bepofátlankodjanak a rendesen sorbanállók közé, de ne szaladjunk előre…

A sor 99%-a felhergelt nyugdíjasokból állt, akik már alig várták, hogy befizethessék csekkjeiket (persze, miért is lenne nekik folyószámlájuk, na mindegy). Volt, aki unokával felpakolva (óvodaszünet is pont most van), volt aki már a bevásárlásból, egészen megdöbbentő volt. Azok az emberek, akik ráérnek egész nap ügyeket intézni (vagy akár ráérnek egy hűvösebb napot kivárni a kiszemelt napon évszázados melegrekord dőlne meg), azok ott tobzódtak és vártak a bebocsátásra.

Persze az órám mutatta, hogy már ki kellett volna nyitniuk, ezért rossz mindig pontos wave ceptoros órát venni, csak a vérnyomásom megy fel tőle, hogy megint szívatnak.

Na mindegy, ajtó kinyílik (szégyen az az ajtó, megérne egy külön posztot videóval, de mindegy), nyuggerhorda behömpölyög. Mennek befelé. A két-három agórafóbiás szemből próbál besorolni, nyuggerek belekönyökölnek a gyomrukba, ez a harc vérre megy…

OK. Bent vagyok, nyuggerek szaladnak a hátsó ablakhoz, ez nem jó hír, mert ott adják ki a letéti küldeményeket (értsd: amit a postás nem tudott kikézbesíteni és letétbe helyezte a postahivatalban). Rossz hír, hogy egyik nyugger sem levélért jött, mert napközben ugyebár otthon vannak, úgyhogy azt át tudják venni, hanem a csekkjeiket fizetik be. A guta megüt. Amikor mennék, sietnék, nem az utalványos ablakhoz állnak, hanem az amúgyis hátrányos helyzetű letéteshez. Kész.

Idő belassul, a tér-idő kontinuum meggörbül, az emberekről csepegő izzadtságcseppek majdnem elindulnak visszafelé. Innen nincs menekvés. Végem.

Negyed órába telik a három nyugger kiszolgálása, jöhetek én. A postai dolgozónak okoz némi traumát a bírósági kivonat kontra egyesület kontra képviselő csúcsok között kifeszített postás-elnyelő Bermuda-háromszög, rámcsapja az ajtaját és elmegy dúlva-fúlva. Főnök rábólint, még három aláírás, egy a tértivevény, egy a postának, egy a néninek. Mittomén. Készvagyok. 18 perc a napsütötte, klímatizálatlan, üvegfalú kínzóketrecben.

Remegő lábakkal visszasétálok a kocsihoz, csőre töltöm a Magnumot és beveszem a számba. Magyar Posta 2008! Vazze! Kellene valami agresszív játék az iPhone-ra, ilyenkor levezetésnek…

Namindegy. Ebédből visszafelé jön a második felvonás (ebéd után nyugodtabban lehet postást verni?), csekkbefizetés a Kiscelli utcai postán. Ajtó nyílik előttünk (befelé azt hittük, a huzattól), légkondicionálás szépen hűt, sor nincs, csekk befizet és már megyünk is tovább. Így kell ezt.

Hacsak a harmadik felvonás nem lesz még kontrasztosabb a Flórián ÜK.  postafiókja az újpesti panelgettó-postához képest… Nos, itt már érződik a délutáni lanyhulás, az egyik ablaknál nem tudni, mit csinálnak, a másik ablaknál épp az ügyfél magyarázza a postásnak a mobilinternet nagyszerűségét, miközben ketten állnak mögötte kissé ingerülten, előttem pedig egy nő, aki ránézésre olyan offline, hogy a mobilinternet tönkremenne a kezében, éppen autós újságra akarna előfizetni, de nem tudja, hogy melyikre. A bajt tetézi, hogy a postás meg azt nem tudja, hogy melyikre lehet, végül hosszas egyeztetés, főnökhöz rohangálás után kiderül, hogy nincs metszete az igényeknek és a kínálatnak.

Levél felad, ajánlott, prioritás, tértivevény, 410.- Ft, nem rossz.

Ez a magyar posta nem reprezentatív metszete egy forró nyári napon a XXI. század elején…