Elfogták Radovan Karadzsicsot

13 év “bújkálás” után fogták el egy helyi érdekű buszjáraton Belgrád közelében, vagyis erősen kétséges, hogy bújkált volna – szerintem. Jól látszik, hogy csak kormányzati akarat kérdése az egész. Úgy látszik, az új szerb kormány kedvében akar járni az EU-nak és a világnak. Az első gesztus a néhai boszniai szerb elnök, akit népirtással, háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja, egyebek mellett a mintegy nyolcezer muszlim férfi és fiú halálával járó srebrenicai mészárlás miatt. Természetesen tagadja a vádakat.

Remélhetőleg hamarosan a képen látható Ratko Mladics is hasonlóképpen jár, és elkezdenek begyógyulni a sebek, a Balkán végre elindul Európa felé (bár nem kétséges, hogy kell nekik vagy 50 év, mire összeszedik magukat…) El lehet ezt valaha is felejteni?