Lassan érkezik az új telefonom, úgyhogy essék néhány szó a régi telefonról és némi szubjektumról…
Először is, a régi iPhone4 jócskán kiszolgált. Mára kicsit megkopott a külseje és néhány program is egy kicsit lassan fut rajta, de összességében mind a mai napig egy vállalható teljesítményű készülék. Az akksija is teljesen jól bírja (bár erről már többször írtam/beszéltem, hogy szerintem a térfogat-csökkentés helyett az akksi (méret-, de főleg kapacitás-) növelésére kellett volna fektetni a hangsúlyt sok más mellett.
A készülék néhány kisebb sérülésen kívül hibátlan, ami figyelembe véve, hogy semmilyen tokot nem viselt, elég szép teljesítmény. Az iPhone5-ről sajnos már több helyen olvastam, hogy már a dobozból kivéve is maradandó karcolásokat lehet rajta okozni, úgyhogy a védőtok alap.
A poszt megírásának fő oka, hogy a minap rápillantva a kijelzőre, rájöttem, hogy a kijelzőmet elárasztották a Google és más fejlesztők alkalmazásai. Íme:
Sajnos, be kell látnunk, rossz évet zárt az Apple szoftver-részlege. A lejtőre valamikor a nyár folyamán kerültek, amikor a Zene (lánykori nevén: iPod) alkalmazásból megpróbálták kirántani a podcasteket. Ekkor mindenki azt gondolta, hogy az egész, mára mamuttá nőtt iTunes-t megpróbálják valamilyen módon kisebb darabokra szedni (ez mindmáig nem igazán történt meg). A korábbi remek szoftverekhez képest a Podcast maga volt a csőd (és mindmáig nem vállalható), úgyhogy ezért szereztem be a Downcast-t, amiről pont egy hasonló, kiábrándult podcast-hallgató cikke alapján szereztem tudomást.
Atomstabil, kezeli az RSS-podcasteket, úgyhogy csak ajánlani tudom.
A legnagyobb döfést az iOS 6 megjelenése jelentette, azóta ebbe belebukott Scott Forstall is, bukását éppen a Google appok igazolják. A Gmail alkalmazás nagy fejlődésen ment át és mára korszerű felülettel rendelkezik. Visszatért a Google Maps is, hozza a formáját, még ha grafikailag szebbnek is mondható az Apple Maps. A Google térképprogramja ingyen navigál, tömegközlekedéssel is, dugófigyelővel és teljesen integrált a Google-accountunkkal.
A béna, natív Youtube alkalmazás is kikerült az iOS6-ból, amire válaszul gyorsan megjelent az app, ami sokkal többet tud, mint a korábbi, évekig fejlesztés nélküli bénaság.
Ezek a jelenségek mind azt mutatják, hogy míg az iPhone hardver fejlesztése töretlen, a szoftverek fejlesztése rossz irányba fordult valamikor tavaly ősszel. És azt is jelenti, hogy nagyon sürgősen fordítani kell a szekéren, mert semmi értelme iPhone-t venni prémium áron, hogy utána telerakjam a Google egyébként remek appjaival.
Most még belefér, én bízok benne, hogy visszakormányozzák a szekért a helyes útra, ami most talán a Microsoft – Google-féle metro-felület, de az is lehet, hogy valami teljesen eredeti, ami inkább vallana a korábbi Apple-re.