Ültünk a moziban: Terminator: Genisys

Mikivel mentünk el az Allee-ba, megnézni ezt a filmet, azért oda és nem a közeli MOM-Parkba, mert ott nem játszották a premier filmet szombat este – ők tudják.

Terminator-Genisys-trama-recensione[1]Szóval, ez számomra nem volt egyértelmű, de ez egy reboot.

Mert ugyebár volt az alaptrilógia, amiben benne volt az 1984-es eredeti az összes megmosolyogtató bénaságával (ami a maga idejében teljesen jó volt), a második rész, ami az összes Terminátor-film alfája és omegája minden egyes epikus jelenetével (extended verzió preferrált) James Cameron rendezésében, a harmadik, halvány kis popcorn-múvi, amikor Andy Vajna visszavásárolta a jogokat és nem tudott a lehetőséggel élni (legalábbis filmileg), aztán volt a Megváltás film, amit folytatásnak gondoltak és trilógiának, az első rész, amiben nem játszott Arnold, és nem is volt jó (annyira). Nem volt rossz, sztárparádé, meg minden, Bale, meg az Avatar-csávó, meg sokan mások, de mégsem sült el jól. A (még egyáltalán) moziba járó közönségnek nem jött össze a posztapokaliptika annyira… Egynek elment, de nem volt hová folytatni, nem volt elég sötét…

Szóval, a producerek megvették a jogokat és csináltak egy 2015-ös rebootot. Raktak bele Arnoldot, meg a számomra a Zero Dark Thirtyben feltűnt Jason Clarke-t, a Trónok Harcából ismert (bocs, nem nézem) Emilia Clarke-t, a Die Hard 5-ben leszereplő (és azóta a szerepből és a minőségből kitörni képtelen) Jay Courtney-t, teljesen feleslegen az ennél sokkal többre hivatott (mit játszott a Whiplashben, wow) J.K. Simmons-t.

Szóval, adtak a fiataloknak és az idősebbeknek is pár ismerős karaktert, meg egy közepesen gyenge forgatókönyvet, ami (ezt olvastam valahol) néhány kulcs-/akciójelenet köré épített harmatos, modern sztori.

Ami még a régi rajongóknak egy összekacsintás (ezzel becsábítva őket), hogy az 1984-es film több jelenetét szinte kockáról kockára újraforgatták…

Ennél sokkal többet nem árulnék el a sztoriról, összességében egy korrekt iparosmunka (semmi több), néhány jópofa poénnal, összekacsintással, terminátorral. Reboot, vagyis nyomokban a régi történetre utal (az eredeti trilógia több elemére), ezért nem árt azokkal sem tisztába lenni.

A rendezői változatra leszek igazán kíváncsi.

Mindegy, régen voltam moziban, nem bántam meg. Csak az Allee parkolójából alig tudtam kivergődni…