… vagy már maradtunk is, csak még nem vettük észre eléggé…
Pénteken reggel Orbán Viktor határozottan cáfolta az iskolabezárásokat. Kinek volt deja vu-ja?
Még viccelődött is rajta egy kicsit. Saját tapasztalatokról beszél, nem lepődtem meg.
“Ugye, ha bent vannak az iskolában, akkor valamifajta rendezett kontroll alatt vannak a diákok. Középiskolásokról beszélek. Ha nincsenek bent az iskolában, ismerve őket, meg visszaemlékezve a saját fiatalkorunkra, az nem azt jelenti, hogy otthon fognak maradni. Tehát azt kell mérlegelnünk, hogy az iskolában kontroll alatt tanulás jelent-e nagyobb járványügyi kockázatot, vagy pedig az, hogyha azt mondjuk, hogy ne is jöjjenek be, és akkor lesz, ami lesz. Még egyszer mondom: a biológia működik, és ilyenkor ebben az életkorban az ember megy.”
A WHO is ezt ajánlja.
Nos, a WHO-nak nem ez lenne az első baklövése.
De nem ezért vesztünk el. Előtte szerdán a főpolgármester bejelentette, hogy ezesetben rendelni fognak antigén-teszteket és tesztelni fogják a tanárokat és a szociális dolgozókat.
Ekkor a KLIK jelezte a tanároknak, hogy nem mehetnek tesztelni, mert tilos.
Utána szombaton (!) előkerült a nemzet tisztifőorvosa, hogy a gyorstesztek szarok. Azok az antigén tesztek, amit a mentősök is használnak. Pedig nem azok. Vagy ha mégis, akkor egy radikális ellenzéki párt máris fogalmazhatná a feljelentést ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés miatt, nem?
Vasárnap már tele van a propaganda, hogy Karácsony dilettáns, stb.

Azt gondolom, hogy minimum másodszor derült ki, hogy a tisztifőorvos politikai nyomásra bármilyen aljasságra képes, meghazudtolva a saját rendszerét is.
(Emlékszünk az elsőre, amikor levonult a déli határhoz a kiskosztümben és a tízméteres drótkerítés árnyékában képes volt azt mondani, hogy az itt áthaladó migránsok okozzák a járványt az országban. Másnap életbe lépett a nevetséges határzár.)
Ez pedig azt jelenti, hogy megbízhatatlan. Nem számíthatunk rá. Egy ilyen válsághelyzetben a bizalom a legfontosabb, az első. Ha a bizalom szertefoszlik, akkor nagyon nagy a baj. Persze ilyenkor illik mindenkinek türelmesebbnek és még inkább jogkövetőnek lenni, de az, hogy a járvány elleni szakmai szervezet vezetője összevissza hazudozzon, az nagyon rombolja a bizalmat.
Ezért gondolom úgy, hogy magunkra maradtunk.
Ennek egyébként nyilvánvalóan vannak jelei, a tesztelési kapacitások fejlesztésének elmulasztása (amely nyilvánvalóan megakadályozza az ingyenesség lehetőségét) okozza, hogy az emberek privát szolgáltatóknál kénytelenek az egészségük ügyében tenni bármit. Ez már régen nem működik.
Itt tartunk.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!