Villa Fiore a Nol.hu-n

Tavaly távozásunk napján távozott a Villa Fiore kiötlője és felépítője, Zsuzsa és férje – ezt mi is csak utólag tudtuk meg, hogy eladták a villát. Ez kicsit megdöbbentett engem, mert szerintem furcsa, ha egy panziót a szezon közepén eladnak… Mindegy. Az új tulajdonos pár házat épített a medence fölé, úgyhogy egy télen-nyáron használható pancsikolási lehetőséget…

Misike arcai: Tornázás közben

Következzék a rovat újabb darabja. Az alaphelyzet az volt, hogy Misikét hasra fektettük az ágyon és vártuk, hogy mit csinált. Korábban, a videóban is látszik, hogy bizony nem sokat tétovázott és visszafordult hátra. Mára ez megváltozott. Ha segítünk neki hasra fordulni, akkor szívesen elkönyökölget így. Önerőből még csak oldalra tud fordulni, azt viszont egyre gyakrabban…

Misike arcai: üldögélés közben…

Újabb remek sorozat készült Misikéről a hétvégén. Ez fotós szempontból egyébként azt jelenti, hogy beállítom sorozatra a fényképezőgépet, a vakut 1/16-ra új elemekkel, aztán mehet a csattogtatás. Igazából ez a sorozat annyira jó lett, hogy rögtön két új “Misike arcai” bejegyzés is kijön belőle, úgyhogy következzék az első! Az alapszituáció az, hogy Misike már majdnem…

Saját kép “sikere”: Editor’s Choice lett a “Szellemvillamos” az 500px.com-on

Még nem is meséltem, hogy valahogy a múltkor a látóterembe került 500px.com-on egész szép karriert kezd el befutni a Szellemvillamos c. kép. Először akkor kezdett népszerűségi ámokfutásba, amikor feltöltöttem, május 27-én 98.5 volt a pulzusa (így hívják ezen az oldalon a népszerűség mérőszámát), aztán tegnap megint elkezdtek özönleni az emailek, miután az oldal szerkesztői a…

Fürdőszoba-felújítás: kész!

Kész vagyok. Meg a fürdőszoba is. Megint. Ráfért már a fürdőszobára a frissítés, olyan ez, mint mondjuk egy MacBook Pro, jó volt a régi is újnak, aztán kicsit megfakult, bekarcolódott, odavágtad a sarkát, aztán az új az újra tiszta, száraz érzés. Nahát, ilyen az új fürdőszoba is. A csaptelep kicsit már szivárgott, a mosdón megjelent…

Wiki Loves Monuments ajándék

Tavalyi történet, hogy a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyról készített képemet beválogatták a Wiki Loves Monuments első 20 magyar képe közé. Ennek annak idején nagyon örültem, írtam is róla. A múlt héten megkerestek a szervezők és elkérték a címemet, hogy küldenének egy kis ajándékot! Nahát-nahát, komolyan nem gondoltam volna, ez a pályázat nem is erről szól. Ettől függetlenül…

iPhone körzetkijelzés?

Azt meséltem már hogy jártam a múltkor? Egyik este felhívtak Amerikából, gondolom az ottani német elfelejtette, hogy Ojrópában másképp süt a Nap, de nincs jelentősége, végülis fél órát beszélgettem otthonról munkaügyben. A lényeg az, hogy amikor csörgött a telefon, láttam rajta a hívószámot (amiről már leesett, hogy az USA-ból hívnak), de a szám alatt kiírta,…

Neked mi van a fogyasztói kosaradban?

Jóvanna, hatásvadász címadás, menjek a francba, de valahogy muszáj volt elővezetni a hétvégén készült fotót, ami a hétvégi nagybevásárlás eredményét ábrázolja. A képen akár erős utalásnak, metaforának, átvitt értelemben vett jelentésnek is tekinthetjük, hogy Misike ott ül a kosár tetején… 😉 Ő egyre nagyobb részt képvisel a fogyasztói kosarunkban lévő termékek elfogyasztásában – elég, hacsak…

Misike mozgóképen – premier!

Misike egyre ügyesebb, már tud hason feküdni felemelt fejjel, és most már tud forogni is, bár még nem teljesen magától, de ami késik, az nem múlik. Szóval hétvégén nagyot mókáztunk vasárnap, és ezt nemcsak fotóval, de videóval is megörökítettük. Azt hiszem, ez az első nyilvános mozgókép Misikéről, úgyhogy tessék-tessék!

Egy aláfestő zene kapcsán…

… még kiderül, hogy dubstep-rajongó vagyok? Lehet. Már a múltkor is megemlékeztem az HBO egyik remek traileréről, amikor két filmből (A király beszéde ill. az A félszemű) ollóztak össze egy vicces párbeszédet, és most megint az HBO szállította a szellemi táplálékot. Mondhatná erre persze Vasbányai tanár úr, hogy milyen ember az, aki a tévéből kultúrálódik,…