A Z30 kísérlet. 1. rész. A kezdetek

Hosszú évek után a munkahelyemen úgy döntöttek, hogy lecserélik a meglévő Blackberry készülékeket, mivel kezdtek már nagyon avittá válni. Így merült fel, hogy ugorjunk platformot (mármint gyártón belül), és vágjunk bele az ún. 10-es Blackberry világába. Ennek annyi volt az akadálya, hogy a német szerverek/informatikusok nem voltak felkészülve erre a gondolatra, legalábbis nem abban a…

Sony Alpha 58K indahausz!

Megtörve a csendet, friss hírekkel jelentkezek. Ahogy arról már korábban írtam, a korábbi fényképezőgép karácsonykor megadta magát, a zárszerkezet ragadt be. Több, mint két éves lévén garancia már nem volt, úgyhogy csak a hiba azonosítása (kiutazás Franciaországba bevizsgálással) 23 ezer jó magyar forintba került volna, amit mindenképp ki kellett volna fizetnem, amihez hozzájön a javítás ára,…

App-ajánló: MindigTV

Egyik kollégám ajánlotta néhány hete a MindigTV appot. Akkor még amolyan killer appnak gondoltam, amivel nagyot lehet villantani, de értelme nem sok van… Aztán jöttek a pro és a kontrák, amiknek eredményeképpen egyelőre marad a telefonon. Mindenképpen pro, hogy a közszolgálati televíziók és rádiók műsorát élőben lehet nézni ill. hallgatni. Ahogy ezt egyik este a…

iOS7 első tapasztalatok

Nos, ahogy azt korábban is írtam, az Apple “régi” adóssága volt az, hogy a mára már kicsit megkopott dizájnú mobil operációs rendszert vizuálisan is felfrissítse. Ezt az adósságot – vagy legalábbis egy részét – rótta le az iOS7 kiadásával az Apple. A nyáron bejelentett új dizájn nagyon sok embert, köztük a hangadókat is megosztották (és…

iOS7 upgrade

A szerda este az iOS7 telepítése jegyében telt, annak köszönhetően, hogy sikerült beragadni a munkahelyemen egy hideg-burkolóra vigyázván. Még mielőtt nagyon belemegyünk, a hideg-burkolás nem informatikai projekt, de ki maradhatna bent az irodában vigyázni a kőművesre, mint a férfi kolléga? A dolgok ilyetén alakulása a tárgy szempontjából mindenképpen pozitív irányba billentette annak az esélyét, hogy…

Itt a piros, hol az LTE?

Így néhány nappal az iOS7 előtt egyéb, itt most nem részletezendő okokból rendeltem egy díjcsomagváltást a telefonomra (majdnem megvezetett az ügyfélszolgálat, tisztára agyrém!), úgyhogy most eltűnt a 3G a kijelzőről és megjelent az LTE, ami persze nézőpont kérdése, hiszen olvasatom szerint ez a 21 Mbps sebességű protokoll a HSPA+ 3G, jó esetben 3,5G, de mindegy…

Telekom HD Hang

Lassan úgy tűnhet, hogy a nagy té által szponzorált technobloggá válik a személyes oldal, ami természetesen nem igaz, de most mégis egy ilyen témájú poszt következik megint. Zajlik az élet a legnagyobb mobilszolgáltató háza táján. A mai nappal egy olyan szolgáltatást mutattak be, amit elsősorban az újabb, nagyobb tudású készülékek tulajdonosai fognak “élvezni”. Ez a…

Telekom HU

Reboot után neked is eltűnik (örökre?) a T-Mobile HU felirat és megjelenik az egységes arculat-kialakítás jegyében az új név. Enjoy.   

iOS7

Múlt héten az Apple bejelentette a mobil eszközeire szánt legújabb operációs rendszerét, amelyet az ősszel megjelenő új eszközökkel (leginkább az iPhone 5S-vel) egy időben tesz majd a jelenlegi felhasználói számára elérhetővé. Az alábbi, több, mint hét és fél perces, szerintem meglepően lassú videót érdemes végignézni, hogy képbe kerüljön kicsit az ember: A legfontosabb újítás a…