Fotóséta: ami a "zsámbéki" hazajáróból kimaradt

Eddig összesen háromszor jártam Zsámbékon, ezt a mostanit is beleszámítva, először egy gimnáziumi bringatúra keretében, aztán egy másik bringatúra keretében (ez volt egyébként a leghosszabb privát bringatúránk, talán mintha egyszer mentünk volna egy hosszabbat, de ez volt az emlékezetesen nagy zsámbéki bringatúra), harmadszor pedig most, a Hazajáró rovattal történő együttműködés keretében. Zsámbék elég egyszerűen megközelíthető…

Hazajáró-premier: a zsámbéki romtemplom

Múlt szombaton Mónival Zsámbékon jártunk, a premontrei templomromnál. Ezen fotótúra Koós Miklós barátom által válogatott képei alkotják a mai Hazajáró rovat cikk alapanyagát. Nem is venném el nagyon Miklós kenyerét azzal, hogy itt most hosszasan mesélnék a templom történetéről, a város történetéről, pláne nem szívesen értekeznék építészeti kérdésekben, úgyhogy inkább a fotózásról szólnék. A helyszín…

Fotótúra: Vadaspark és Jánoshegy

Na, ez sem mostanában volt, de jobb későn, mint soha alapon következzék a három héttel ezelőtti szombati programunk rövid összefoglalója… Igazából ez is már régóta fent volt a listán, csak az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Az a szombat adta magát, irány a Vadaspark! Jó idő volt. Relatív közel sikerült parkolót találnunk, az kifelé…

Fotótúra: Március vége az Országház környékén

Mivel két hete vasárnap sem jött be az időjósoknak a tippelés, úgyhogy egy könnyed ebéd után újra nekivágtunk a városnak és a 19 fokos melegben az egyik régi ötletemet valósítottam meg, a parlament Duna felőli kicsi szobrainak fotósorozatát. Végül a fotótúrát háromfelé bontottam, ugyanis három eléggé szétválasztható témáról szól. Ahogy odaértünk azonban, megjelent a vizibusz,…

Újabb saját fotó egy másik blogban…

Ezúttal a panelblogban, a panel.blog.hu – n, Telepi János egy tavalyi képemet dobta fel illusztrációnak. A kép a faluházat ábrázolja, íme: Rögtön meg is ugrott a kép és a kapcsolódó képek forgalma. Úgy látszik, egy népszerű blog.hu-s megjelenés megpörgeti a nézettséget – de elég “dulván”….

A második kidobott "explore" képem

A poszt eredeti címe az lett volna, hogy “Az első “explored” képem a Flickr-en”, de időközben újraválogatták a képeket és ez a kép is kihullott az 500 legjobb közül. Ettől kicsit szomorú lettem, de most már akkor is leírom, hogy mi is ez az egész… Van egy zártkörű klub a Flickr-en, ahová bekerülni egyfajta dicsőség,…

HBTT-n túl

Túl a HBTT-n, amelyen csak mint dj meg mint dokumentátor vettem részt, talán eddigi legszebb fotómat készítettem. És éppen egy képet kerestünk a hálószobába az ágyunk fölé, nos, úgy néz ki, meg is van! Íme!