A zöld manó színre lép…

…avagy szezonnyitó gyalogtúra a Börzsönyben…

Minden évben november huszadika környékén vágunk bele a lecsóba, a bicajok lezsírozva pihennek a tavaszra várva, mi pedig gyalogtúrázunk, mert az jó. Az idei szezonnyitó túra a Börzsönyben ért minket, egy havas-sáros könnyed túrával és egy remek vacsorával.

Reggel négy és fél autóval érkeztünk a Pedalománhoz (GabeR az UVH budai oldalán hagyta a kocsiját), majd költséghatékonyan és környezettudatosan (vagy fordítva?) indultunk észak felé. Az út eseménytelenül telt, némi flikkflakk után kijutottunk a 2/b-re és némi össznépi navigáció után a megfelelő lehajtón tértünk le róla. Kismaros után nekivágtunk a hegynek és Kóspallag után egyre nagyobb hókupacokat láttunk az út mentén, ami azért elkezdte kicsit emelni a pulzusunkat, mert a táj egyre havasabb lett és imádjuk a havat. Különösen a havas tájat nézni.
Nemsoká megérkeztünk a Szent Orbán Erdei Hotel -hez, Nagyirtáspusztára (hivatalosan Nagybörzsöny része), ahol nagyvonalúan beálltunk a szálloda parkolójába, biztos, ami zihher.
Át- és beöltöztünk, kamáslit húztunk (Éva ezt egy, az autójából előhúzott kempingszékkel könnyítette) . Csoportkép, pisi és nekivágtunk. A kisvasút végállomása előtt balra fordultunk, felfelé. Innen majdnem végig felfelé mentünk, hiszen az első megálló a Nagy-Koppány hegy tetején (548 méter magasan) lévő geoláda volt. A hegy oldalából és különösen a tetejéről gyönyörű panoráma nyílt a szomszédos hegyekre-völgyekre és az Ipoly völgyére. Csináltunk is egy nagy halom fotót.
De hogy ilyet!

A Nagy-Koppányról a Kis-Koppányra vezetett az út, egészen pontosan az út elvezetett mellette, mi pedig négyen (GabeR, Roobi, Árpi és én) felmásztunk a geoládához, némi tüskés bokron és kidőlt fán keresztül. Ez volt a Koppány-fivérek geoláda(GC2Kop). Ezután következett a harmadik geoláda, amihez egy régi turistaúton mentünk fel (már nem turistaút, azért régi) és a hegy másik oldalán csíptük el a Gömbölyű-kő elnevezésű geoládát (GCGmbk) . A ládától egyébként remek kilátás nyílt a Börzsöny masszívumára, a Csóványosra és a Nagyhideghegyre és a környező magaslatokra. Előttünk a völgyekben pedig párafelhők gomolyogtak. Szép volt nagyon.

Pára a völgyben

Na, innen már tényleg lefelé mentünk, az alacsonyabban fekvő tájon a havat felváltotta a sár, mint járóközeg. Mire a nagybörzsönyi horgásztóhoz értünk (ahol Tomi teljesen véletlenül összefutott a hugával), addigra sikerült térdig sáros lennem, ami nem kis teljesítmény, bárki bármit mond.
Nagybörzsöny központi részén (főterén?) egy parkban ültünk le “ebédelni”, amit Tomi űrtechnológiás gázkészülékével főzött kávéval (na jó, csak egy nescafé 3in1 volt) öblítettük le… Jó volt. Meg forró.
Továbbmentünk, a sárga jelzésen a kisvasutat elérve és kísérve, sárban. Kicsit mintha az eső is esett volna, kabát felugrott. Itt az egyik helyen megvártak a többiek, röviden úgy jellemeztem a hangulatomat, hogy “jól vagyok, csak unatkozom”. Tény és való, hogy itt már felvettem a “lassan járj, tovább érsz” tempót, pedig nagyon nem emelkedett az út. Kisirtáspuszta után már minden okom megvolt rá, hogy lassan menjek, bár ha tudom, hogy ilyen rövid szakasz van csak hátra, talán kicsit jobban összeszedem magam. Az utolsó 300 méteren Éva egyik túrabotjával megerősítve nyomtam felfelé, meg is lepődtünk, amikor jobbról feltűnt a szálloda teteje. És már ott is voltunk.
Ez négy óra körül történt, éppen besötétedett. Klaresz és Roobi hazasiettek, mi pedig beültünk az étterembe. Némiképp rendbehoztuk magunkat az egyébként nagyon kultúrált helyen és rendeltünk. Az étel nagyon kiadós volt, a bátrak mindenképpen jól jártak, finomat ettünk. Én inkább szomjas voltam, négy traubisoda bánta.
A kerekasztal éhesei

Evés után kicsit ejtőztünk, aztán irány haza. A hazafelé vezető út nem volt egyszerű, szakadó esőben, szemből fényszóróval, ködlámpával, félig világító tompítottal, volt minden. Egy ideig egy féklámpa nélküli Suzuki mögött mentünk, amelyik teljesen spontán, ok nélkül fékezgetett néha, érdekes volt. Ehhez még hozzájött az útburkolati jelek hiánya és Vác térségében az embertelen kátyuk. Háromnegyed nyolcra kiraktuk Kareszt Újpesten és Tivadarral már szegény-öreg citronyban zúztunk haza, szembetalálkozva Éváékkal a parkoló kijáratánál. Fél kilencre már jobban voltam, túl a cipőmosáson és a zuhanyon…

Reggelre érdekes módon nem éreztem semmi rendkívüli izommerevséget a lábamban, igazából most a térdemet érzem talán a kelleténél jobban, illetve a bokámat, de egyébként sokkal jobban vagyok, mint két hete, amikor három napig nem bírtam lépcsőn lefelé közlekedni.

A túra szintvonalas térképe (az utolsó geoláda helyett a sárga-sárga kereszten mentünk fel a kiindulási pontra) itt megtekinthető. Az eredeti túraterv szintemelkédése pedig itt látható. Képek később.