Bejelentés: lemondás

Ma tettem egy nagy, bátor lépést és lemondtam a HBSE elnöki tisztjéről. Egyben kiléptem az egyesületből. Ezzel az elmúlt öt évben a szabadidőmet lefoglaló tevékenységnek mondtam búcsút.  Nem mondanám, hogy örülök neki, hogy meg kellett lépnem ezt a lépést, de abban biztos vagyok, hogy meg kellett lépnem. Ez nem vitás.

Most nem érzek sem megkönnyebülést, sem bánatot, ezeken már korábban keresztül mentem. A bánatot követte a meghozott döntés  utáni megkönnyebülés. Ma már csak megtettem, amit meg kellett tennem, tájékoztattam a tagságot.

A történet egyébként valamikor 2002-ben, talán áprilisában kezdődött, amikor megalakult a HappyBike levlista, amelyből utána másfél év aktivitás után kialakult a HBSE, majd megindult a töretlen fejlődés útján és sikereket halmozva jutott el a mai állapotába.

Ez volt a legkorrektebb pillanat, amikor lelkiismeretfurdalás nélkül mondhattam búcsút, hiszen legrosszabb esetben is két hónap alatt feláll az új vezetés és hipp-hopp meghatározhatja a fejlődés további irányát. Én bízom az egyesület tagságában és potenciáljában, hogy fenntartja a fejlődést és továbbra is tündökölni fog.

Én más, személyes, önzőbb céljaim felé veszem az irányt, éppen elég bepótolnivalóm van.

Álljon itt ez a fotó, bizonyítékul a sok szép emlék példájának, ezekre a pillanatokra örökké emlékezni fogok.

Bejelentés: lemondás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mivel a levlistát már nem olvasod, itt írnék neked.
    Megértem, hogy lemondtál, bár azt nem tudom, miért léptél ki az egyesületből is, hiszen bennmaradásod után is megmaradna a szabadidőt, de megértem, miért is tette, és nagyon sajnálom. Szerintem Robi és a te elnökséget jelentette az igazi HBSE-t. Hiányozni fogsz az egyesületből. Nem is tudom, ki, hogyan fogja átvenni a helyed pl a 24 órás versenyen, ahol azért szépen odatetted magad és persze a párod, Móni is. Ezt nem tudjuk egy sima köszönöm-mel elintézni. Ahogy azt sem lehet megfelelően megköszönni, ahogy a hátadon vitted az egyesületet. Neked köszönhető az, ami a Gázlóból, a 24H-s versenyből lett. Szerintem mindenki nevében írhatom, öröm volt nekünk, hogy te voltál az elnök, és hogy a HBSE köreiben tudhattunk téged. Hiányozni fogsz!

  2. Visszajelzés: BoGár Blogja − Megdöbbentő bejelentés a HBSE elnökétől

  3. Megértelek.
    Bogárnak megy annyit: ha tag marad érdekli az egyesület, érdekli hisz sokáig Ő irányította. Nem akar ezzel foglalkozni! Megértem, hisz ebben a témában hasonlóan érzem magam. Vagy csinálok valamit, vagy nem. A masszában élni nem jó.

Hozzászólások lezárva.