Tisza-tavi jégtúra 2/1

Szombaton reggel nekivágtunk GabeRrel, Andrással és Évával az első extrém-jégtúrának a Tisza-tavon. Hogyvolt!

Kicsit nehezemre esett reggel a felkelés, de azért sikerült. Gaber és András időben érkezett, átpakoltak a fehér lagúnába és már mentünk is Éváért.  Éva sms-e a Pólus magasságában ért minket, de már leszoktam az utasaim azzal való riogatásával, hogy megpróbálok egy sms-t elolvasni vezetés közben az iPhone-on, úgyhogy mentünk szépen.

Az sms egyébként arról szólt, hogy ne siessünk… 😉 Hát akkor már ott voltunk, úgyhogy szépen megvártuk, amint elkészül, időbe belefért. Jött is nemsoká és már suhantunk is. Utunk eseménytelenül telt, a szürke felhők alatt mintegy másfél óra eseménytelen út után értük el Poroszlót, a hétvégi túrák bázisát.

Gyorsan kipakoltunk a kocsiból a motyóinkat a szálláson, a Rubin panzióban, majd szerelvényigazítás után máris indultunk a kikötőbe, ahol már kisebb tömeg gyűlt össze fogadásunkra a túrára…

Regisztráltunk, fizettünk és indultunk. Furcsa érzés volt egy tó jegére rámenni, de az az igazság, hogy valójában nagyon kevés helyen mentünk igazából a jégen. Voltak nyílt terepek, ahol a vezetőnk előrement ellenőrizni a terepet, de alapvetően a Tisza-tó megfagyott iszapján sétáltunk, amit néha belepett egy kis havas zúzmara, néha pedig valamennyi jég. Voltak helyek, ahol léptünkre beszakadt a jég, és vízben tocsogtunk, de alatta ott volt a következő, masszív jégréteg, úgyhogy igazából nem történt semmi baj.

Voltak szakaszok, ahol nádasban mentünk, na annak is van egy hangulata, amikor 3-4-sok méteres nádasban gyalogol 160-nál is több ember. Felülről nézve biztosan mókás lehetett.

Az útvonal a következő volt: Csicsman Kikötő – százlábú híd alatt át – Dühös-lapos – Fás-ér (pihenőhely) – Szartos – Gémeskút – Bocskoros-híd alatt át – Tisza-tavi Vízi Sétány – Csicsman Kikötő

A hídig, sőt tulajdonképpen a pihenőig eseménytelenül telt utunk, furcsállottuk a rengeteg kagylót, aztán rájöttünk, hogy ez bizony a meder. Egy túrázó mesélte, hogy ezzel a leengedéssel/vízszintcsökenéssel (ez nem derült ki számomra, hogy szándékos, vagy természetes folyamat (bár mi lenne természetes egy mesterséges tóban?)) a halak nagy része is elpusztul; ha túl is éli valahogy a vízszint-csökkenés, a meder aljáig megfagyó vizében rekedt halak megdöglenek természetesen….

Persze vannak átfolyások, ahol mozog a víz és nem fagy meg, vagy sosem fagy meg az aljáig (ilyen a Kis-Tisza, amelyen a második napon jártunk), ott nagy divat a lékhorgászat, láttuk is.

Végülis a madárfészkes rész után már visszafelé haladtunk, egy nagy nádas-átkelés után már lehetett látni Poroszló templomtornyait, itt már a Nap is előbújt a felhők közül, úgyhogy végülis egy vidám délutáni hangulatban zártuk a szombati napot, amelynek a túraadataiból kiderült, hogy 16 km hosszú volt.

Hazatérvén kicsit kiolvadtunk, megvártuk Andrást, aki megnézte a Vízi Sétányt, majd egy rövid bevásárlás után a közeli Kormorán étteremben vacsoráztunk. Gaber halat evett hallal, Éva májgombóclevest kért palacsintametélttel, én pedig egy erőleves után megküzdöttem egy sörrel locsolt sült csülökkel, ami akkora volt, hogy nem bírtam megenni, de azzal együtt nagyon finom volt.

Este tízig ment a borozgatás és a beszélgetés, sokmindenről szó esett és néha a legbutábbnak éreztem magam – alighanem jogosan – , de jó volt hallgatni a sok okos gondolatot.