Locationgate: Az Apple megfigyel téged?

Címlapsztori az Indexen, hogy az Apple kémkedik az iPhone felhasználók után (direkt nem linkelem, félrevezető ostobaságokhoz nem adok linket). Ilyenkor jönnek a kollégák, hogy kiröhögjenek kikérjék az állásfoglalásom, mint a helyi Apple power usernek, hogy mekkora lúzer vagyok, hogy ilyen méregdrága telefont vettem magamnak mit gondolok erről és nem  félek-e. Konteo-érzékeny kollégáim komolyan aggódnak értem, hiszen az mégsem lehet, hogy egy multinacionális nagyvállalat megfigyeljen és ez engem még csak ne is zavarjon! Volt, aki emailben kívánt jobbulást. (most abba már tényleg ne menjünk bele, amikor a ratyi nokiájaikon meg a széthackelt androidjaikon miket lehet művelni és miket nem)

Pedig nem kell ennyire komolyan venni ezt. Azt még nekem sem gond elhinni, hogy a legtöbb emberről (illetve a zsebében lévő mobilkészülékről) tudható, hogy hol van. Készíthető lista, amely “szükség esetén” felhasználható. Nyilván jogállamban illik előre deklarálni, mi meríti ki a szükség fogalmát. Másrészt illene a rendőrségnek annyira felkészültnek lenni, hogy képes legyen bizonyos helyzetekben erre, ami ugyebár kis országunkban nincs így. De ezen kívül nyomon követnek a Shell Smart kártyáinkon, amikor a Mekiben retroburgert veszek, a pontgyűjtő kártyáinkon, a kapcsolt hitelkártyákon keresztül (amikor kedvezményt kapok, ha azzal fizetek). Mindennek ára van, a kérdés az, hogy megéri-e és legális-e.

Úgy tűnik, hogy az Apple esetében egy fekete pont és egy piros pont jár ezért a bakiért. Egyrészt gyűjti az adatokat, és sajnálatos módon minden különösebb titkosítás nélkül tárolja azt a gyanútlan júzer számítógépén. A fájl nem ürül sosem. Ezért a két dologért jár a fekete pont. Mert tárolhatná tőlem akár, de illene titkosítani. Vagy inkább ne tárolja, de akkor tessék a nap végén automatikusan törölni. A piros pont pedig jár azért, mert nem csinál vele semmit.

Tegnap este kimentettem a telefonomból az adatokat, amelyeket 2010-06-26 (?) óta gyűjtött (ez ugyebár azt jelenti, hogy még az iPhone 3GS-ben kezdte ezt csinálni a 4.0-ás szoftver) napjainkig. A kis programmal, amit elfogadhatónak találtam, rá lehet tenni egy térképre az egészet, de lehet idődimenziót is hozzáadni, így láthatóvá válik a mozgás.Vannak olyan alkalmazások is, amelyek a Google Earthre teszik rá a tűket, de ott elvész az idődimenzió, kevésbé látványos.

Az alábbi képen jól látszik, hogy merre jártam az elmúlt majdnem egy évben. Azt mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a térkép rendkívül pontatlan.

Az említett időszakban például teljesen biztos, hogy sem a telefonom, se én nem jártam de Nagykőrösön, se Cegléden, se Kisújszálláson, se Egerben (na, itt még a környékén sem), se a Balaton közepében, mint ahogy a Bakony összes adótornya környékén sem, úgyhogy ez alapján bárkit beazonosítani, merre járt, elég nagyvonalú feltételezés.

Az időskálás videón (elnézést a képminőségért) már látszanak izgalmasabb dolgok, mint a tavaly augusztusi kirándulás, a bécsi bevásárlótúra, a kecskeméti repülőnap, a hazajáró-túrák, de azért ezt sem nevezném nagy durranásnak, főleg annak nem az, aki olvassa az Azso.net bejegyzéseit.

A térkép arra is rávilágít, hogy az adótornyok nagy része rendkívül pontatlanul van beállítva/ túl nagy területet fed le/egyéb , úgyhogy egészen furcsa és értelmetlen adatokat is tartalmaz a fájl. GPS alapján sokkal precízebb térkép összeállítható lenne, de azt nyilván nem bírná az akksi…

Két dolog még:

1. Az Apple elismerte, hogy hibázott, mert nem állították be, hogy a location-file kitörlődjön rendszeresen. Azt azonban egyértelműen tagadták, hogy az adatokhoz ők maguk, vagy bárki más hozzáfért volna. A következő update telepítése után a fájl törlődni fog.

2. Tegnapi hír, hogy a TomTom eladta a navigációs eszközeiből visszagyűjtött forgalmi információt a rendőrségnek, saját maguk szerint jóhiszeműen; abban a hiszemben, hogy a városokban a gyűjtött adatok alapján tudják fejleszteni a városi közlekedést. A rendőrség azonban nem pont erre használta, hanem arra, hogy az olyan helyekre, ahol az autósok rendszeresen gyorsabban mennek, mint a megengedett maximum, ott traffipaxokat állított fel. Innen már csak egy köpésre van az ostoba, hatásvadász főcím “A saját GPS-eden követ a rendőrség!” (továbbra sincs link hatásvadász cikkekhez). Nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy ennek az ostoba, hatásvadász sajtógyakorlatnak sok értelme nincs, max. az egységnyi sugarú júzerek teljes beparáztatása.

Pedig a GPS az autóban jó dolog, segít a dugókat elkerülni. Ha ennek az az ára, hogy a nyilvánvalóan gyorshajtós helyekre traffipax kerül, az szerintem elfogadható ár.

Persze ez a tegnapi hír nem kicsiny országunkban történt meg, hiszen nálunk

  1. nincs pénze a rendőrségnek GPS-gyártóktól adatbázisokat venni
  2. a traffipaxoknak megvan a jól bevált helye a fától nem látható, éjszaka odacsempészett 30-as tábla alatt vagy a forgalommal szemben állva az autópályán, és még sorolhatnám, nem kell nekik ilyen ördögtől való dolog, mint egy adatbázis.
Mindegy, aki parázik attól, hogy megfigyelik, az ne vegyen mobilt, ne használjon bankkártyát, és bukósisakban mászkáljon a térfigyelő kamerák hatósugarában… vagy menjen el remetének! Sok sikert!