Misike születése

A történet nagyjából szombat délután kezdődött, amikor éppen elbóbiskoltunk egy kicsit, de csörgött a telefon (na ezért utálok szombaton délután csendespihenőzni, tuti, hogy valaki telefonál), a szülésznő volt (továbbiakban: M.), aki közölte, hogy mivel kedden elutazik a doktor úr (továbbiakban dr.P.), meg kellene inni a bábakoktélt vasárnap.

A bábakoktél egy nemhivatalos eljárás, az élettani hatásai egyértelműek, bár hatásai kétségesek, ráadásul nem is működik mindenkinél, mindenesetre a 2 deci barackléhez adni kell egy adag ricinusolajat (ezért 30 kilométert kocsikáztam vasárnap) és egy kanál pálinkát (esetünk mézesbarackot, mi mást?), és ezt kell meginni. Ettől a heves bélösszehúzódások miatt beindul a méhizmok összehúzódása, vagyis megindul a szülés 10-12 óra múlva. (Bővebben itt lehet olvasni róla.)

Nos, ez nálunk nem jött be, a vasárnap délben bevett koktélnek nem lett meg a közvetlen, gyors hatása.

Hétfőn voltunk bent a kórházban ellenőrzésen, a CTG-n már látszódtak a fájások, ami Móni szerint apró szúrás-szerű érzés volt. Hogy ez a bábakoktélnek köszönhető-e, azt nem lehet tudni.

Dr.P. nem izgult egyáltalán, mondta, hogy ő elutazik szerdán, de akkor sincs semmi baj, van helyettesítője, maga az osztályvezető főorvos, úgyhogy gond nem lesz. De azért hozzátette, hogy nem lepődne meg, ha ezekből a fájásokból hamar lenne valami…

Szépen hazamentünk, mint aki jól végezte dolgát, én meg bementem a munkahelyemre (bár néhány kollégám szerint minek?), persze otthon hagytam a laptopot (tudom, van az az idegi együttállás, amikor ez megtörténik, pl. ez ilyen volt), úgyhogy kettőkor el is jöttem.

Itthon Móni fogadott, hogy jönnek a fájások, apró szúrások, de nem olyanok, mint amit meséltek, úgyhogy most mi van? Hát én meg mondtam, hogy fogalmam sincs, de ne aggódjon.

A fájások pedig erősödtek, egyre inkább, mértük az időket, 7-8 percenként egy rövidebb fájdalom volt, de ez már fájt. Eltelt az este, szépen lementünk 5 perc közelébe, a fájások meg egy percig tartottak. Éjfél körül Móni kiadta az ukázt, nem kínlódik tovább, bemegyünk a kórházba.

Fél egy után értünk be a kórházba, ahol felvették az adatokat, és elfoglaltuk a Tauffer Vilmos Szülőszobát. Kicsoda Tauffer Vilmos? Erről később.

Szóval, jöttek a fájások, persze hiába voltunk a relaxiációs órán, mivel nem gyakoroltuk be, úgyhogy Móni úgy küzdött, ahogy tudott, néma magányos harcosként, befelé üvöltve.

Persze, ott voltunk vele, M. irányította a cselekményt, én is segítettem, ahogy tudtam, masszíroztam, beszéltem vele, hogy ne zuhanjon a fájdalom mély kútjába.

Aztán megérkezett dr.P. fél három körül, átvette a “hidat” egy “ugye mondtam, hogy lesz ebből valami” statement-tel, de ettől a pillanattól egyértelműen nyugodtabbak voltunk.

Az események is felgyorsultak, jöttek az egyre erősebb fájások, amiket később Móni úgy jellemzett, hogy nem gondolta volna, hogy ennyire fáj, és fokozódott az izgalom.

A végkifejlet fél öt előtt következett be, Móni megfogta a térdénél a felhúzott lábát, M. megfogta Misike fejét, dr.P. rátenyerelt Móni hasára, én tartottam Móni fejét és egy nagy levegővel nyomtuk a gyereket. Négy-öt ilyen erőteljes nyomás után kibuggyant Misike feje, majd hirtelen kibújt teljesen.

Ezzel véget ért Móni szenvedése és elkezdődött Misike élete 2012. január 31-én 4:35 perckor. A könnyeivel küzdő apuka elvágta a köldökzsinórt. 😉

Misikét egyből odaadták Móninak, ez szokás ebben a baba-barát kórházban.

Móni ellátása után kimentünk az első fürdésre, súlymérésre, aminél elkészült az első publikus fénykép:

Itt pont nem látszik, de 4020 grammot mutatott a mérleg. Érdekes módon itt magasságot nem mértek. Később, amíg vártunk az ágyra, elkértem az ott lógó mérőszalagot, de nem sikerült jól megmérnem. Később, az első gyerekorvosi vizsgálat után 62 centit írtak a névjegykártyájára.

Ekkor lettek értesítve a kollégák, rokonok, barátok, igazi webkettes baba lett Misike, a Facebookon igazi lájk-áradat érte el a mobilról feltöltött első képeket.

A szülőszobában vártunk olyan 8 óráig kb., amikor jöttek és levittek minket a földszintre és megkaptuk az ágyat.

Nemsoká érkezett Misike is, pirospozsgásan.

Ez a legnagyobb boldogság a világon. Nincs más ehhez fogható. – de erről majd később.

Tíz óra után hazaindultam, mert kezdtem érezni, hogy kezd kifogyni az erőm. És tényleg az utolsó pillanatban értem haza, útközben egyszer-kétszer keresztbe állt a szemem. Megettem egy mekis menüt és beájultam.

Háromnegyed négykor riadtam fel (beállítottam az órát, csak nem aktiváltam a csörgést), kocsiba vágtam magam, megvettem az aznapi újságokat (hogy eltegyük emlékbe), és mentem be a kórházba, ahol már vártak.

Kipakoltunk, Móni lezuhanyozott és gyönyörködtünk Misikében. Békésen aludt, álmodott valamit, néha grimaszolt, mozgott – nagyon nagy csoda.

Szőke, kékszemű szívtipró – ez az igazság!

A szüleit biztosan elbűvölte teljesen. Móni teljesen kivirult.  Mi vagyunk a világ legboldogabb emberei.

Ott voltam este nyolcig, hazajöttem és nekiestem a fotóknak, amelyek hamarosan megtekinthetőek (a Flickr-en már most is)! A fotók után elájultam és reggelig aludtam…

Misike születése” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Visszajelzés: Születésem története « Misike blogja

  2. nagyon nagy gratula, minden földi jót kívánok nektek, különösen az újszülöttnek és Móninak.
    Látom máris blogol a kiskrapek …. 🙂

Hozzászólások lezárva.