Várom a csekket, várom a csekket, nem vagyok ideges, jó OTP ügyfél leszek, befogom a pofám…

Önszuggeszció. Cével. Szart se ér.

Ráadásul kizökkentenek az olyan hírek, miszerint kiderül, hogy elkészült a SZÉP-kártyám, és kipostázták a lakcímemre, ami ugyebár technikai jellegű, viszont értelmetlen, hiszen

vajon miért ad meg az ember egy tök másik címet a levelezési cím rovatban, ha úgysem oda küldik az iratokat?

Érdekes, hogy vannak egész komolynak tűnő cégek, akik képtelenek ezt a saját maguk által állított szintet megugrani.

Kicsit aggódom egyébként, mert a Misi őssejtjeit tároló Cryo-Save AG svájci cég sem képes erre, úgyhogy kicsit aggaszt, hogy vajon megvannak-e azok a minták, ha arra képtelenek, hogy beírják az összes rendszerükbe, hogy hová kell a számlát küldeni még 14 éven át (és nem, nem oda, ahová az elmúlt négy évben kérésem ellenére küldték!). Svájcban senki sem költözik?

Szóval itt tartunk, SZÉP kártya sima borítékban csücsül és vár, miközben én egy másik lokáción várakozok.

Ezekért a pillanatokért kell blogot vezetni. Visszaemlékezve olyan silány emlék lenne.