Az első terveim szerint ez egy intenzív ausztriai program lett volna, de ahogy elmélyedtem a részletekben, rájöttem, hogy se a kismartoni kastély, se a podersdorfi sétahajózás nem fog összejönni, így lett egy egész napos Fraknó vára.

Fraknó várában 2010-ben jártunk, kívül-belül sok dolog változott a 2012-es felújítás kapcsán. Kívülről jól látszik, hogy a torony is fehérre lett festve, a tetőszerkezetet is felújították.

A képet a Rosalia-hegység egyik kilátópontjáról, a Rozália-kápolna előtti rétről fotóztuk, ahol ücsörgésünk közepette befutott egy régi topikos ismerős, akivel egy jót beszéltünk.

Végül elengedtük útjára és mi is sietve lementünk a várhoz, hogy részt vegyünk az idegenvezetésen.

Az idegenvezetés végén Misi kitalálta, hogy akkor ő megnézné a kincstárat is, ami jócskán megoldotta volna a túl sok zsebemben bújkáló ojró sorsát, viszont a csoport megtelt, úgyhogy nem engedtek be minket.

Ezért némi szomorkodás után körbejártuk a várat még egyszer és beültünk a gránátosokról elnevezett étterembe. Elég puccos hely volt, a pincérnő minden szavát értettem, teljesen rendben volt.

Ettünk egy-egy bécsi szeletet.

A felnőtt adag érdekes volt, mert nem sült krumplit adtak hozzá, hanem ecetes saláták keverékét, volt benne uborka-, paradicsom-, krumpli-saláta. Pont jó volt, könnyű volt és étvágygerjesztő.

Közben kint eldörrent az ég és elkezdett esni az eső, úgyhogy Misi fagyit kért én meg jeges kávét. Misi végül nem ette meg a fagyit, mert az erdei gyümölcsös fagyit nem szereti. Erről a fagyikehelyről beszélünk:

Mindegy, ő tudja.

Ezután hazaindultunk és egy kis időre beszorultunk a szállodába, mivel az eső követett minket. Végül némi várakozás után megint a Pizzériában kötöttünk ki, egyszerűen nem volt erőnk elbumlizni a Jégverembe, hogy utána várni kelljen egy csomót. A Pizza oké volt, utána, látva, hogy a viharfelhők elvonultak, azért elugrottunk fagyizni, ahol Misi biztonsági játékosként két gombóc vaníliát kért – abban nehéz csalódni.