Lük téli gumijai

Nos, csak összejött, hogy valami bibi lesz az autóvásárlással. A hozzá adott téli gumik állapota nem volt megfelelő. Mondjuk ez legyen a legnagyobb gond, de azért mégis!

Szóval, a deal része volt a négy téli gumi felnivel, nos ez bizony átverésnek bizonyult, ugyanis ezek a gumik nagyjából az autóval voltak egyidősek, fel voltak keményedve és eléggé el is voltak kopva. Ezt láttam is, amikor a telken bepakoltam a kocsiba.

Túlságosan nem is lepett meg, amikor hívtak a gumistól, hogy ezek a gumik nem frankók.

Így aztán beugrott négy új gumiabroncs a kosárba, TOYO Snowprox S943 típusúak. Érdekes, hogy jobbos és balos kerék van belőle, erre figyelni kell.

Ezek az abroncsok hangosak, talán kicsit túlságosan is morognak, nem tudom, hogy ez fog-e változni, de az látszik, 15 fokban vadi újan morog. Remélem, ez azért csökkenni fog.

Este még beugrottunk a telekről visszafelé jövet az Auchanba, úgyhogy négy dísztárcsa is beugrott, Misi javaslatára nem fekete, hanem szürke, majdnem olyan árnyalatú, mint az autó. Szerintem a fekete dögösebb lett volna, de pont nem volt az a fekete 15 collosban, ami tetszik, ami meg volt, annak egy szürke karima fut végig a szélén, ami teljesen elhibázott dizájn.

Szóval, mostantól téli gumi (bár a tél még várat magára), a gumisnál teljesen csúcsszezpn van, reggel nyolctól este hatig nyomják az összes emelőn, két hétre tudnak időpontot adni. Elképesztő.

(Csináltam még egy képet ide a dísztárcsákról, de a Flickr app olyan lassan tölti fel a képeket, hogy erre most nem várok többet.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.