A 24.hu tegnapi gyűjtése a teljesség igénye nélkül. Ma már jóval hosszabb a lista… kurvára terjed ez a szar!
Ilyen ez a XXI. századi tempó, a tegnapi híren már nincs mit nézni.
https://444.hu/2020/09/15/magukra-maradtak-az-iskolak-a-koronavirus-elleni-harcban
“Hogy mennyire nem sikerült felkészíteni az iskolákat a második hullámra, azt jól mutatja a miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskola esete. Az intézmény vezetése szokatlanul dühös és kétségbeesett levelet tett közé, amiben azt írják, hogy hiába terjed a vírus, napok óta nem kapnak segítséget. Négy tanár bizonyult eddig koronavírusosnak, és bár az összes kontaktot leadták a kormányhivatal népegészségügyi osztályának, napok óta semmilyen utasítást nem kaptak, hogy mit kellene csinálniuk.
A Kölcsey Gimnáziumban is már a múlt hét óta lehetett tudni, hogy tíz fertőzött van, de az iskolavezetés nem léphet semmit. A központi protokoll szerint a minisztérium és a Nemzeti Népegészségügyi Központ közösen dönti el, hogy egy fertőzéssel érintett iskolában át kell-e állni digitális oktatásra. Ennek bevezetéséről csak az operatív törzs dönthet. “
Azóta a következő iskolákról lehet tudni:
- Digitális tanrendet rendelt el az Operatív Törzs a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc osztálya esetében kedden;
- A Széchenyi István Egyetem csaknem 13 ezer hallgatója közül a szeptember 15-i állapot szerint 51-en vannak karanténban, közülük 24 hallgató koronavírustesztje lett pozitív – ez Debrecen?
- A Lauderben úgy találtak 30 fertőzöttet, hogy az intézmény maga kezdett szűrésbe, a soltvadkerti óvoda is bezárt.
- Szeptember 8-án a rendőrség állományából aktuálisan 34 kollégát tartottak nyilván igazolt fertőzöttként. A lap szerint a Teve utcai székházban is dolgoztak olyanok, akik elkapták a koronavírust.
- Veszprém, Lovassy László Gimnázium – egy fertőzött, 31 diák és hat tanár karanténban
- Székesfehérvár, Vasvári Pál Gimnázium – egy fertőzött, egy osztály és öt tanár karanténban
- Székesfehérvár, Árpád Technikum Szakképző – egy fertőzött, egy osztály karanténban
- Székesfehérvár, Jáky József Technikum – egy fertőzött, egy osztály és hat tanár karanténban
- Szekszárd, Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskolában – egy diák apja fertőzött, egy osztály karanténban
- Bicske, Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola – egy fertőzött, egy osztály karanténban
- Diósd, Eötvös József Általános Iskola – egy osztály karanténban
- Szeged, Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium – egy fertőzött, egy osztály karanténban
- Szeged, Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium – egy fertőzött, egy osztály karanténban
- Szeged, Kossuth Lajos Általános Iskola – egy fertőzött, egy osztály karanténban (a három eddig felsorolt szegedi intézményben összesen 91 diák és 15 tanár karanténban)
- Szeged, Eötvös József Gimnázium és Általános Iskola – egy fertőzött, egy osztály karanténban
- Szeged, Deák Ferenc Gimnázium – egy fertőzött, egy osztály és az osztályfőnök karanténban
- Kapuvár, Páli Szent Vince Iskolaközpont – három fertőzött, 90 diák és 13 tanár karanténban
- Polgár, Berettyóújfalui Szakképzési Centrum József Attila Szakképző Iskolája – az összes dolgozó karanténban
- Kiskőrös, Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium – egy fertőzött, összesen 38 diák és tanár karanténban
- Salgótarján, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola – egy tanár fertőzött, digitális oktatás
- Salgótarján, Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola – elővigyázatosságból digitális oktatás
- Balatonfüred, Református Általános Iskola és Óvoda – egy munkavállaló fertőzött, rendkívüli szünet
- Két tótkomlósi iskola – fertőzöttek a városban, elővigyázatosságból digitális oktatás
- Budaörs, 1. Számú Általános Iskola – digitális oktatás
- Esztergom, Balassa Bálint Gazdasági Technikum és Szakképző Iskola – egy fertőzött, egy osztály karanténban
- Tatai Református Gimnázium – egy tanár fertőzött, digitális oktatás
- Kecskemét, Kandó Kálmán Technikum – egy tanuló fertőzött, egy osztály és a velük kapcsolatba került oktatók karanténban
- Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola – egy tanár fertőzött, rendkívüli szünet
- Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium – egy diák fertőzött, az érintett osztályoknak digitális oktatás
- Szombathely, Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészeti Iskola – egy tanár fertőzött, nem érintkezhetnek diákokkal
- Budapest, Szent Margit Gimnázium – három diák fertőzött, péntekig négy osztálynak digitális oktatás
https://444.hu/2020/09/15/jakab-ferenc-magyarorszagon-europahoz-kepest-brutalisan-tombol-a-jarvany