Abandoned Pennsylvania Turnpike, az elveszett autópálya

Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben megjelent a statisztika élmezőnyében a Centraliáról, az elveszett városról szóló poszt, ezért úgy gondoltam, újabb érdekességgel kedveskedek olvasóimnak – az elveszett autópálya történetével. A helyszín ismét Pennsylvania, 145 mérföldre (233 kilométerre) Centraliától délkeletre Sommerset megyében. Azon a vidéken járunk, amely Pennsylvania egyik legjelentősebb vidéke, amelynek fejlődése nagyon hamar komoly…

Vettel világbajnok!

Vége az F1 szezonnak, az utolsó versenyre maradt a döntés, hogy ki lesz a világbajnok egyéniben (és a konstruktőri pontverseny is csak egyel korábban dőlt el). A pontversenyt vezető Alonso nyomában három esélyes aspiráns lihegett, bár sokkal árnyaltabbá tehetjük azzal a helyzetet, ha azt mondjuk, Alonso-nak piszok mázlija volt, hogy odakeveredett és majdnem hagyták is…

Fotótúra: Visegrád: Fellegvár és Palota

[Nos, 3 hónap telt el, amióta gyűlnek a poszt-alapanyagok, ezt a három hónapot nyugodtan nevezhetjük valami gravtiációs anomália okozta átmeneti időgörbületnek. Úgy leszaladt, hogy még egy jól képzett fonolingvisztikus sem tudná megfejteni az okát. Jöjjenek hát a posztok, ezt a hetet kisebb-nagyobb megszakításokkal erre és a time-lapse videó megalkotására szánom…] Szóval, idejét sem tudom, mikor…

Ültünk a moziban: Terhes Társaság

Tegnap eléggé keményen belehúztunk a programokba, úgyhogy egy gyorsebéd után beültünk a Mammutba egy filmre, ami a könnyed szórakozást ígérő Terhes Társaság (Due Date) című film volt. Főbb szerepekben Robert Downey Jr. és Zach Galifianakis, a rendező pedig a Másnaposoké. Nem nagy költségvetésű film, de nagyon jó szórakozás azoknak, akik nem ítélik el az altesti…

Így jártunk: Sziklakórház

Tegnap a Szoborparkban kiszúrtam egy plakátot, amely azt hirdette, hogy a szoborparkos belépővel 33% kedvezményt lehet kapni a Sziklakórházba, úgyhogy gyorsan leellenőriztük a neten a kondíciókat, és máris a Sziklakórház felé vettük az irányt. Tekintettel arra, hogy a Sziklakórházban nem lehet fotózni, ezért ez egy fotómentes (illetve mások által készített fotókkal illusztrált) naplóbejegyzés lesz. A…

Fotóséta: Memento Szoborpark

Régóta fent volt a listán a Memento Szoborpark meglátogatása, ahol a kommunizmus emlékei találhatóak (bár nem szeretem, ha kommunizmusnak hívják azt a korszakot, inkább szocializmusnak illene hívni, hiszen sosem jutottunk el szerencsére az igazi kommunizmusig), leghíresebb és legnagyobb szobrai. Tényleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen ennél nyilván sokkal-sokkal több szobor, dombormű, emléktábla, stb. volt országszerte,…

“Maga kért hétre ébresztést?”

Ímigyen szól a szakállas poén… A folytatás pedig: “Akkor húzzon bele, mert már fél kilenc van!” Hát, ezt érezhették ma reggel azok az európai iPhone felhasználók, akik kihasználva a készülék adta lehetőségeket egy órával később ébredtek a munkanapokra beállított reggeli ébresztőjükre… Azt kell mondanom, elég ordas hiba ez az Apple-től, de leginkább azt furcsállom, hogy…