Iskolakezdés
Lesznek majd visszafogott posztok az iskolával kapcsolatosan – bár jelen pillanatban ez az egyetlen téma, amiben esetleg visszafogott tudok lenni…
Lesznek majd visszafogott posztok az iskolával kapcsolatosan – bár jelen pillanatban ez az egyetlen téma, amiben esetleg visszafogott tudok lenni…
… neeem, nem a metrónk, bár az se új…
Pártunk és kormányunk aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa a Kormányzati Tájékoztatási Központon keresztül bejelentette, hogy számos kisvasutat felújítanak. Persze ne feledjük, választási kampány van (még ha nem is látszik), könnyelműen lehet beleígérgetni az uborkaszezonban.
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2019/2020-as tanév beosztása és időrendje.
OK, már a minimális XX. századi szint alá kerültünk, de mi a XXI. századi pógár elvárása a minimális közművekkel szemben?
Mik azok a minimális alapszolgáltatások, ami egy huszadik századi európai országban olyan alapvető dolgok, hogy már szinte axiómák?
… esetleg valahogy még bele lehetne a nevébe préselni a “nemzeti” jelzőt? Igaz, a Balaton körül (és nem csak ott) gyakorlatilag teljesen ész nélkül EU-s pénzből elszaporodó kilátók egyikéről van szó, de hát mégiscsak, nem?
Életem első feljelentése, nincsenek kétségeim a kimenetellel kapcsolatban, de enélkül aligha mondhatnám, hogy tiszta a lelkiismeretem és megtettem mindent, amit lehetett…
A BKK ledobta a budai közlekedésre az atombombát. Ott pattog már a Margit körúton. Hétfő reggel fog felrobbanni.
Soproni benyomások. Elszakadva a szokásos kronológia sorrendtől, következzen itt egy jó adag szubjektum.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!