Saját kép sikere: Photoviz

Tavaly keresett meg a berlini Gestalten kiadó, hogy következő kiadványukhoz felhasználnák néhány fényképemet. Lehet hármat tippelni, melyik képeket, bár szerintem elsőre is ki fogja találni, aki kicsit is követi a “fotós” “sikereimet”, hogy melyik témáról van szó. Igen, a fényvillamosról. Ma kaptam kézhez a könyvet, amelyben szerepel végül két fényképem. Benne pedig két fénykép, az első,…

Szaharai homok és naplemente

Ha már sikerült (ígérem, csak egyelőre!, itt van a szomszéd fülön a piszkozat) ilyen csúnyán nem beszámolni a Karácsony környéki ködről, ne sikkadjunk el a heti fenomén, a szaharai homok és az általa okozott furcsa színű naplemente felett! Először is esett reggel/délelőtt egy kiadós eső, amitől az összes tereptárgyat homokos vízcseppek borították. Íme, a kollégám…

20000

20000 expozíció alig egy év alatt a Sony A58K-val. Nem rossz. Lett volna több is, ha nem fotózok olyan sokat a telefonnal… Ez a 20000. Az Erő legyen veletek… 😉

Fonódtunk a premier napján

Ma Misivel elindultunk és oda és vissza megjártuk a fonódó 17-es villamos teljes útvonalát. Az első CAF Urbos 3 típusú, 5 modulos szerelvényt a kapun kilépve a Csörsz utca irányából vettük észre… Nem is igaz, az elsőt a konyhaablakból szúrtam ki, amikor a reggelit csináltam… Szóval, a kapun kilépve jött a 2206-os, amiről talán ez…

9001.jpg

Simán el tudnék költeni 2-3 millió forintot, ha nagyon jó képeket akarnék csinálni cirkuszi előadás közben. Mert egy légtornásznak mégsem mondhatod, hogy bocs, ez bemozdult… Nem baj, itt a 19000. expozíció (vagy a 29000. ?) a Sony A58K-val… Szerencsére annyira nem szeretem a cirkuszt…

Fényvillamos 2015/1.

Idén először mentem fényvillamost fotózni, szerencsém volt az időjárással, mert egy rövid szitálástól eltekintve néhány plusz fokban sikerült két és fél órát álldogálni a Kossuth tér környékén. Először a tér déli sarkán kezdtem, ahol elég hamar rájöttem, hogy mit hibáztam el. Nem végeztem el a házi feladatot: nem szereztem be egy távkioldót, amivel bulb módban…

Saját kép(ek) sikere(i): “Magyarország? Nincs itt semmi látnivaló!”

Fenti címmel jelent meg a 444.hu-n egy cikk, amely viccesen, képekre szerkesztve mutatja be itt járt külföldi turisták véleményét. A cikk felhasználta a korábbi képeimet, ennek nyilván az az oka, hogy mostanában rendkívül trehány módon katalogizálom a képeimet (tag, cím, felirat), emiatt az újabb képeimet alighanem kicsit nehezebb lenne megtalálni, még ha jobbak is… Szóval,…

Hogyan készült: tulipános fotók…

Volt már ilyen backstage, amikor Misi segített fotózni – ő a telefonnal fotózott, én meg az SLT-vel. Ezúttal az udvaron fotóztuk az egy nap alatt a semmiből kivirágzott tulipánokat. Az első képen Misi exponál: Míg a második kép maga a remekmű (kicsit megdolgozva Snapseeddel): Kezd belejönni a Mester!

10 000. expo

Nem valami nagy szám fénykép, főleg úgy, hogy nagy-sebességű sorozattal fotózok… Mindegy, csak a történelmi hűség kedvéért íme a 10 000. expozíció a Sony Alpha 58K-val…