Amikor még úgy volt, hogy Z10-est fogunk rendelni, kaptunk egyet tesztelni, azzal a kísérőszöveggel, hogy annyi gondjuk volt vele, hogy nem is nagyon ajánlják senkinek.

Őszintén szólva, nem is tudom, hogy kinek ajánlanám egy T-pontban a Blackberry-t, hiszen a sava-borsa nem jön ki, csak egy corporate júzer számára, az pedig úgysem T-pontban veszi a telefonját, sőt, nem is a júzert kellene meggyőzni, hanem az IT-t, hogy miért kellene ilyet használniuk.

Így aztán az átlagember nem is találkozik a BB-vel a polcokon (bár én még emlékszem egy nem túl régi Vodafone-kampányra, amikor megpróbálták fiatalosan trendinek elsütni a Blackberry Boldokat, de szerintem ez egy elég rosszul sikerült kampány lehetett…

Szóval, B. kicseréli a SIM-kártyát micro-simre és máris téphetjük fel a Z30 dobozát.

Van benne egy pofás töltő-adapter, egy USB-kábel, füles.

A füles gyenge közepes hangminőségű, ráadásul kiesik a fülemből – felejtős.

Első meglepetés, hogy nincs kis ajtó az oldalán a kártyáknak, mint a Q5-nek, talán levehető a hátulja? Meg sem mozdul. Akkor az az ezüst csík mégiscsak ajtó, feszítem kifelé, hajlik-hajlik, de érzésre nem rendeltetésszerű a deformáció… Na akkor mégiscsak lejön a hátulja – és igen. Nehezen, némi bizonytalan feszegetés után lejön a karbonszálas(nak kinéző) hátlap, bár az akksi a helyén csücsül. A kártyák a majdnem letépett szürke csík alatt csúsznak be oldalról, de az akksi be van ragasztva, úgyhogy ennyit a korábban helpdesk jolly-jokereként is gyakran használt “hard reset”-ről… vagy mégsem?

OK.

Készülék megindul a bekapcsolásra és kezdődhet a száraz teszt, tekintettel arra, hogy a levelezőrendszerre ülő BB10 szerviz még nem aktív! Hajrá!