Sajnos úgy néz ki, hogy 44 éves koromra nem tudom elkerülni (vagy túl sokba kerülne), hogy OTP ügyfél legyek. Eddigi nyomorúságos életem során felnőttként láttam, hogy mennyire furcsa ennek a mamutintézménynek a tevékenysége, és fiatal felnőttként eldöntöttem, hogy elkerülöm, ha lehet. Úgy néz ki, nem sikerül mégsem.

(Mint ahogy a T betűs szolgáltatót sem sikerült, hiszen amikor Magyarországon elkezdték árulni az iPhone-t, magához láncolt, mára azonban a korábbi T-Mobile-ból kifejlődött szolgáltatói üzletág egyértelműen Magyarország legjobb minőségű, legmegbízhatóbb mobilszolgáltatója, úgyhogy mondhatjuk, hogy nem bántam meg ezt a lépést. A most következő szereplővel azonban nem vagyok ilyen optimista.)

Mondjak két példát?

1. Anno egy kis cégnél dolgoztam, amikor még a fizetéseket készpénzben adták ki nagyrészt (ja, ez megint így van, konzervatív kormányunk kőbaltás kuszaszem kapitánya sikerrel vezette vissza az országot a sötét középkor készpénzbe szorult valóságába), az egyik készpénz-felvétet az említett pénzintézet elfelejtette lekönyvelni. Másfél évig.
   Képzeld el, mekkora rend lehetett abban a bankfiókban, hogy másfél évig nem hiányzott több millió forint a kasszából!
   Másfél év után írtak egy levelet, hogy nagyon sajnálják, de most jöttek rá, hogy elfelejtették lekönyvelni (a pénz végig ott volt nekik a számlán, de nem szóltunk nekik kísérletképpen), akkor most levennék. A válaszban megengedtük nekik és kértük, hogy szüntessék is meg a számlát azzal a lendülettel…
2. Rálátásom van egy Társasház gazdálkodására. A pénzintézet 30 forint körüli havi kamatot ad több millió forintra, miközben nagyjából 4-5000 forintot von le mindenféle díjakra havonta. Mondanom sem kell, ha én besétálnék egy bankba pármillió forinttal, nemhogy pénzembe nem kerülne, de egy bizonyos összeghatár felett alighanem ingyenes szekszuális élményben is részesítenének a VIP-tárgyalóban… legalábbis így képzelem… 😉

Viszont már az előjelek azt mutatják, erről érdemes lesz blogolni. Van, amikor két-három apróbb jelből érzem, hogy most kellene nekiülni szigorúan és leírni mindent, ami történik, hogy utána majd legyen min röhögni, ha visszagondol az ember ezekre a hülyeségekre… Ez most egy olyan pillanat.

Szóval, mostantól “én és a szépkártyám” rovat, valószínüleg az “abszurdisztán” címkével együtt lesz olvasható a blogon…