Szóval, mivel maradt a formfactor, rábólintottam a beszerzésre, amit korábban azért halogattam, mert ősszel úgyis új formájú iPhone jön, akkor meg bukom a szettet, de most, hogy elköteleztem magam két évre, nem volt kérdés a beruházás.
De miről is beszélek itt egyáltalán?
Beszereztem egy Olloclip 4in1 előtétlencsét az iPhone 6S Plus-hoz, ami az alábbi lencséket nyújta:
1. Nagylátószög (bár ebben az iPhone alapból is elég jó)
2. Halszem
3. 10x makró
4. 15x makró
Őszintén szólva a beszerzéshez akkor jött meg a kedvem, amikor a szifon.com elkezdte nagy erőkkel reklámozni a 4in1/tok bundle-t. Egy kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, amikor felhívtak, hogy á, sehonnan sem tudják beszerezni, úgyhogy visszaküldik a pénzt (és tényleg visszaküldték, korrekt).
Végül az iStyle-ban vettem meg, a neten pedig rendeltem hozzá tokot (ami szükséges, mert az iPhone 6 tok nélkül olyan, mint egy meztelen macska, nagyon sebezhető).
A beszerzés napján csak félig volt szerencsém, hiszen bár sütött a Nap, de délutánra feltámadt a szél is, és makrót fotózni széllökések közben – hát nem optimális. Az sem mellékes, hogy a reggel még csak fájó torkom délutánra elkezdett hasogatni, a fülem is fájt – elkaptam Misitől a nyavalyáját.
Szóval, izibe’ leszaladtam az udvarra (amit inkább kertnek kellene nevezni, de mi mindig udvarnak hívtuk, úgyhogy ez már így marad) és nekiálltam szentségelni a szél miatt. Végül lett néhány értékelhető fotó, például ez:
Teljes méretben elérhető ide kattintva!
Szerintem elég jó…
Főleg, ha elmesélem, hogy a képet úgy készítettem, hogy a méhecske szinte mindig továbbrepült, ahogy megpróbáltam a telefonnal becserkészni így aztán virágról virágra kergettem, mire nagy nehezen sikerült lefotózni. A következő posztban szereplő animgifen látszik majd, hogy azért elég komolyan sorozatra volt állítva az expozíció.
No mindegy. Most már tényleg fel vagyok készülve a tavaszi makrószezonra.
Másrészről elég szomorú, de tény, hogy ez a beruházás is afelé lök, hogy egyre inkább a telefont tartom az elsődleges fotóeszköznek, ami szomorú, mert mutatja a DSLR szettem erkölcsi avulását.
Ezzel együtt, komolyabb eseményekre egyértelműen a nagygép a nyerő, nem kérdés, de átlagos célokra, hobbifotózásra nem viszek magammal plusz 3 kiló felszerelést, nem ülök az utómunka kapcsán a számítógép előtt órákat. Ez a trend.