150 éves a budapesti közúti vasút…

Nehéz a címadás, mert úgy rövidítene az ember, hogy 150 éves a lóvasút, de ez meg ugye nem igaz, mert már nincs is lóvasút régen. Szakszerűbben úgy fogalmazhatnánk, hogy 150 éves a budapesti közúti vasúti közlekedés – persze tegyük hozzá, hogy 150 éve még nem volt Budapest sem…

Ha befejeztük a kekeckedést, akkor röviden a sztori annyi, 1866-ban augusztus 1-én adták át a lóvasutat a Kálvin tér – Újpest viszonylaton, Károlyi Sándor gróf, Újpest erős embere ösztönzésére. A budai oldalon egyébként 1868-ban helyezték üzembe az első lóvasutat a Lánchíd és Zugliget között, a Margit-hídon pedig 1879-től járt lóvasút.

Érdekesség, hogy a lóvasút az omnibuszt szorította ki. Bár ugyanúgy ló húzta, viszont a vágányon történő vonatatás miatt a sebesség egyenletesebb volt és kevésbé zötykölődött. Másik érdekesség, hogy a különböző viszonylatokat színes zászlókkal különböztették meg, mert akkoriban az emberek nagy része még nem tudott olvasni.

Szóval, szombaton felvonultak a villamosok, a régi és új járgányok, a Nagykörúton.Újbudáról indult a menet az UV-vel, amin három kocsi volt összekötve. (Apropó, nem lehetne ezt a háromkocsis szerelvény kérni karácsonyi villamosnak a Jézuskától?)

Az UV a Széna téren

TW 6000

A “Mozdony”, egy Muki, mögötte egy menetrend szerinti CAF Urbos a 17-es viszonylaton.

Az 1913-as gyártású 436L-el már mentünk egyet a múltkor… csak még nem írtam róla…

Jött a 611 “S”

Utána pedig a 2624 “G”.

Végül jött a 492-es Bengáli CSM-4, ami nekem nagy kedvencem a külseje alapján, pedig sosem utaztam rajta, mivel 1983-ban kivonták a forgalomból és felénk szerintem nem is nagyon közlekedett… (Utánaolvasva kiderült, hogy gyenge motorú, lassú, elavult konstrukciójú járművek voltak ezek és 1957-től 1972-ig létezett egy Csörsz utca – Böszörményi út – Nagyenyed utca – Krisztina körút – (1957-től 1964-ig) Gellért rakpart – Szabadság híd – Kiskörút – Madács tér /1964-től 1972-ig Erzsébet híd – Rákóczi út – Keleti pályaudvar.) Ahogy Hamster is írja, főleg a formaterve, nem pedig a technikai paraméterei miatt népszerű a villamosrajongók körében…

A kiírás szerint ezután következő többi járgányt (KCSV7, 7671, T5C5 K2, 7680-7681 CAF Urbos 9) vagy nem ismertem fel, vagy nem láttam, de ez bőven elég volt, úgyhogy elégedetten szálltunk fel egy menetrend szerinti jól behűtött 17-esre, hogy ebédelni menjünk.

Még annyit jegyeznék meg, hogy azért ez a remek program nagyon komolyan megterhelte a Margit körút villamosforgalmát, látszik a fényképeken is, hogy sorban állnak a villamosok, miközben a szokatlanul nagy autósforgalom (az Ironman triatlon-verseny miatt a rakpart le volt zárva) mellett még a 19-es villamos is fel volt terelve ide (nem tudom, mennyi értelme volt egyáltalán elindítani)… Én nem nagyon láttam ilyen dugót a Margit-körúton mostanában…

Összes fénykép a Flickr-en, alább kattintva:

DSC03948