Nagyon pöpec kis programot találtam ki szombatra, még én is meglepődtem, milyen frankón összejött minden… de tényleg! Lássuk, miről is van szó!

A visegrádi bobpályán még valami iskolai kirándulás során jártunk a múlt században, akkor még csak az alumínium tepsi volt meg, amivel tök jókat lehetett kígyózni, viszont frankón fel is lehetett vele borulni, főleg ha a kanyar vagy túl gyorsra sikerült, vagy bepánikolt az utas.

Mostanra viszont ott van a másik, amivel felborulni nem lehet; itt az egyetlen veszély az ütközés, ami természetesen a követési távolság be nem tartása miatt van… Ezért sem engednék tízéveseket egyedül lecsúszni… de erről majd később!

Szóval, a parkoló 1200.-, árnyék sehol. Onnan egy fahídon vezet át az út, a bobpálya vége felett. A bobozásért lehet SZÉP-kártyával fizetni, úgyhogy bementünk. Elég hülyén van kitalálva, hogy aki vesz egy hatos bérletet, annak ki kell menni, hogy a bejáraton az éppen jegyet vásárlók között kell egy szűk folyosón átvergődni. Egy csomagmegőrzőt se tartanék hülyeségnek, mert nem biztos, hogy a forró autóban akarom tartani a szendvicseket a hátizsákban, a bobra meg úgysem fér fel…

Mindegy. A beszállás kicsit necces, mert a bobok folyamatosan jönnek és ütköznek, úgyhogy a legváratlanabb pillanatban ütik el az embert, miközben éppen átlépi a járgányt. Rá kell érezni a ritmusra… A biztonsági öv simán körbeért, úgyhogy nem volt gond.

A pálya jó, kicsit váratlan az elején a fotó, egy tábla lehetne előtte, de a kanyar után rögtön villan a vaku és kész… majd legközelebb jobban figyelünk. Gyakorlatilag teljes gázzal fékezés nélkül végig lehet menni a pályán, kivéve ha egy félős utas megy előttünk. Nekünk ez úgy nézett ki, hogy az első négy csúszásunk jó volt, utána sikerült kifogni a lassúkat, az igazi értelmetlen turistákat, akik nem mennek előre a tábláig az elején, utána nem tartják a követési távolságot, a végén is alig fékeznek… Így sikerült összehozni, hogy ment előttünk egy “lassú csiga”, a mögöttünk jövő két tíz év körüli kislány pedig fékezés nélkül csattant belénk hátulról… A sapka lerepült a fejemről, akkorát lökött rajtunk a teljes sebességgel érkező bob.

Szóval, összefoglalva, jó kis program a bobozás, de rövid a pálya és szerintem egy kicsit sok a bob egyszerre a pályán. Főleg csúcsidőben.

Utána gyorsan elhúztuk a csíkot az egyre nagyobb tömeg elől, a szerpentinen lementünk az Apát-kúti völgybe, ahol a kétezres években sokat bringáztunk. Nos, ahhoz képest még több lett a piknikező autós turista, de a felfelé vezető út bal oldalán építettek egy arborétumot (ami sajnos senkit sem érdekel – bocsi, ez van), illetve egy éttermet, aminek a fő specialitása a valamivel feljebb lévő pisztrángos tavakban tenyésztett és helyben elkészített sült pisztráng.

Az Ördögmalom-étterem egyik specialitása az, hogy a saját magad által kifogott pisztrángot megsütik neked, ahogy kéred. A másik specialitás, hogy a helyben fogott pácolt és füstölt friss pisztrángot megveheted és otthon megsütheted a kerti grillpartin.

Nagyon menő.

Azt azért el kell mondanom, hogy a konyha olyasmi elven működik, mint a vásárokon vagy fesztiválokon, előre le vannak sütve az összetevők, ugyanis nem volt két perc a rendelés leadása és a tálalás között. Tegyük még hozzá, hogy az étlap ügyesen van kitalálva, így a magyar szemnek nem fájóan rövid (már rég megdőlt, hogy lehet minőségi ételt főzni étteremben a csülöktől a pacal pörköltön át a rántott gombáig, mégis ezt szeretik a magyarok), de trükkös, mert ugyanaz a halétel hatféleképpen van rajta. Szóval, ügyes, modern konyha, felkészülve a szombati ebédelő tömegre. Érdekes, de nem volt vele semmi baj, csak szokatlan.

A völgyben nincs térerő, se távközlés, úgyhogy marad a kápés fizetés.

Ezután a Mátyás Király Játszópark felé vettük utunkat, ami a Királyi Palota előtti részen található, Kő Boldizsár által tervezett és épített játszótér. Itt már többször is voltunk, a helynek a legnagyobb baja, hogy a játszótér közepe teljesen árnyékmentes, így a szombatihoz hasonló verőfényben a játékok forróak, a meleg tikkasztó.

A játékok is elég ütött-kopottak sajnos, bár azt el kell mondani, hogy tavaly láttam, hogy frissen volt festve (átfestve az eredeti feliratokat), de szerintem ezt elég gyakran kellene karban tartani (mint ahogy olvasom Kő Boldizsár Facebook-oldalán, hogy most csinálják a legelső játszóterük felújítását, a Millenárison az üzemeltetés teljes hiánya miatt szinte a megsemmisülés határára került Zöld Péter játszóteret)…

Ezzel együtt jó kis móka a gyerekeknek, a labirintus például egyedülálló, bár itt már bejátszik a szülők ostobasága, amikor beküldenek egy háromévest a labirintusba, aki nem lát ki belőle… Aztán csodálkoznak, hogy a gyerek idegösszeroppanást kap a végtele,n, egyforma falak között… De erről amúgy is írni akarok (aztán hogy fogok-e, az egy másik kérdés) külön, mert erről van egy határozott véleményem.

Szóval, a játszótéren felhevülés után muszáj volt egy belső hűtést eszközölni a nem működő klímával hazafelé indulás előtt, úgyhogy visszamentünk a főutcára, ahol a Rigoletto-fagyizóban befagyiztunk.

Ennyi volt a visegrádi program, nem túl megerőltető, kellemes.