Korlátozásnapló #23
Laptopok, heti nagy-bevásárlás, hosszú műszak.
Laptopok, heti nagy-bevásárlás, hosszú műszak.
Már megint majdnem elfelejtettem, mint tegnap, úgyhogy most gyorsan visszaültem, bekapcsoltam a billentyűzetvilágítást (állat!) és most tolom a kontentet.
Áprilisban kétfajta missziót is teljesített a Wizz Air, az egyik az USA-ban ragadt magyarok hazahozatalára küldött két repülőgép, a másik pedig a “kínai légihíd”, ami az egészségügyi eszközöket szállítja haza.
Az őszi bemutatón az egyik nagy dobás a Filmic Pro fejlesztőitől az volt, hogy az iPhone 11 Pro tud egy olyan trükköt, hogy mindegyik kamerájával tud felvenni. Úgy tűnt, hogy ez lesz az egyik killer app az idei (tavalyi) csúcsmodellben.
Másfél éves felújítás után újra szolgálatba állt a világ legnagyobb repülőgépe (jó, tudom, az Airbus A-380 nagyobb), nekiállt egészségügyi ellátmányt szállítani Kínából.
Kicsit elpilledtem pénteken este, aztán meg felébredtem és nem tudtam elaludni, szóval nem volt valami nagy hangulatom a blogoláshoz.
Olaszországból indult a mozgalom, hogy a (munka nélkül maradt) zenészek illetve a lelkes amatőrök kiállnak az erkélyre és zenélnek, énekelnek. Hát akkor lássuk a kínálatot…
Megint két nap, tegnap nem volt erőm…
A nap, amikor az oktatási államtitkár terroristának nevezte a pedagógusok egyik szervezetét illetve a másik nap, amikor a Magyar Nemzet organizmusnak nevezte Szabó Tímea országgyűlési képviselőt.
A héten nem volt energiám írni… Rövid összefoglaló.
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!