Hurrá nyaralunk 2022/5 Torna és Szádelő
Ötödik nap 2022-08-04. Torna vára és Szádelői szurdokvölgy (Szlovákia)
Ötödik nap 2022-08-04. Torna vára és Szádelői szurdokvölgy (Szlovákia)
A Kultúrális Örökség Napjai rendezvénysorozat egyik érdekes helyszíne volt a szlovákiai Bina, magyar nevén Bény katolikus temploma, amelyet ez alkalomra meg lehetett tekinteni. Azt nem tudom, hogy hogyan került a magyar katalógusba, illetve hogy voltak-e egyéb közeli helyek esetleg, amelyek határon túliak (én nem találtam), de kitaláltuk, hogy ezt elmegyünk megnézni. Nagybörzsönyből le kellett ereszkedni…
A cím enyhe csúsztatás, ugyanis a két templom közül csak az egyik vett részt a rendezvény-sorozatban, de mi felturbóztuk a programot (bár lehet, hogy kár volt), két legyet egy csapásra akciónkban tartottuk a 100 km/úticél hazajáró-normát. Első úticélunk a nógrádi zsákfalu, Nagybörzsöny volt, ahol az ország egyik legszebb állapotban megmaradt román kori és stílusú templomát…
Július első hétvégéjén egy újabb tematikus túrát csináltunk, amelynek keretében a nógrádi várak közül látogattunk meg hármat, nem titkoltan a Hazajáró rovat “megbízásából”. Az első úticél máris nevezhető tulajdonképpen egy “hazajáró-extrának”, ugyanis szigorúan véve nem fér bele hazajáró rovatba, ugyanis az “ojjektum” nem a mai Magyar Köztársaság határai között van, azonban annyira különleges fekvésű (alig…
A céges csapatépítő kirándulás másik érdekes úticélja Kassa volt, egy rövid városnézéssel. Itt egy helyi idegenvezető vezetésével tekintettük meg a főteret és a dómot. A főteret uralja a Szent-Erzsébet-székesegyház, mely a hosszúkás, észak-déli irányú tér közepén, keresztben helyezkedik el (a keleti tájolásnak megfelelve). A dóm méretei gigantikusak (legalábbis a korábbi, román stílusú templomokhoz szokott szememnek)…
Még mindig az osztálykirándulás, külföldi kiruccanás, egy nagyon-nagyon rövid séta és idegenvezetés Kassa belvárosában.
…avagy Menjünk és együnk brindzove haluskit és igyunk olcsó szlovák sert!