Ötödik nap

2022-08-04. Torna vára és Szádelői szurdokvölgy (Szlovákia)

Ez a második szlovák napos programunk volt. Kicsit rossz volt talán a beosztás, hiszen két túrázós nap volt egymás után, de az időjárás miatt némiképpen kényszerhelyzetben voltunk, hiszen hétfőn és kedden is volt eső, a hét második felére szorultak a túrázások.

Reggel egy kicsit elbolondoztuk az időt, mert egy képeslapot akartunk feladni Misi tanárnénijének. Szin postahivatalának épülete láthatóan egy rom, úgyhogy a Magyar Posta odavágott egy konténert az udvarra. Igaz, azt nem oldotta meg, hogy a postát egy személy viszi, úgyhogy amíg kézbesít, addig a posta zárva. Mindenesetre az udvarba besétálva egy halom ember várakozott a posta ajtajában. Nyilvánvaló volt, hogyha most belépne a kertkapun a postás, akkor is sokára kerülnénk sorra, úgyhogy otthagytuk a csoportot, akik furcsán néztek ránk amúgy is.

Viszont az előző napi eltévedésből tudtuk, hogy Bódvaszilason is van posta. Megint vettünk vizet a COOP-ban, de láttuk, hogy itt is sokan álldogálnak a posta előtt (nem tudom, mi lehetett az oka, aznap jött a segély, vagy a nyugdíj, másra nem tudok gondolni), úgyhogy mentünk is tovább. Hamarosan elértük Tornanádaskát, az utolsó magyar falut a határ előtt. Jobbra az Esztramos-hegy félig elbányászott torzóját láttuk, ami bekerülhetett volna a programba, hiszen különleges a bányaudvarról nyílik Magyarország legszebb barlangja, a Rákóczi-barlang, amely azonban nem látogatható, gondolom a COVID alatt olyan mértékben leromlott, hogy rengeteg idő és pénz lenne kitakarítani és járhatóvá tenni a korábbiakhoz hasonló módon. Így aztán lehúztuk az amúgy is zsúfolt programból (vagy inkább fel sem került).

Ha már itt tartunk, egy hétig bámultuk jöttünkben-keltünkben a Szalonnai hegység tetején lévő tornyot, hogy mekkora. A Cserehát legmagasabb pontján, az 520 méter magas Szár-hegyen áll az Antenna Hungária 110 méter magas tornya. Olyan extrém magasan kilóg a hegy tetejéről, hogy elképesztő. Emiatt a kassai vasműtől is látszik. Uralja a látványt. A Szár-hegyen sajnos kihagytunk egy látnivalót, a pálos kolostor romjait. Sajnos túl sok lett volna.

Szóval a szlovák határ felé vettük az irányt, Misi egyre izgatottabb lett, amikor… feltűnt balról egy hatalmas kőbánya. Megtévesztő, de az már Szlovákia, itt az út párhuzamosan fut a közúttal, néhány méterre tőle.

Aztán ahogy fordultunk a határtól észak felé, szemünk elé tárult a Torna völgye. Szemközt a Szádelői-völgy, balra egy cementbánya, a hatalmas völgy közepén a cementgyár.

Kicsit felkaptam a vizet. Amíg mi a magyar oldalon játsszuk a bősz természetvédőt, ne drónozzunk az Esztramos felett, a pálos kolostor felett, Szádvár felett (hogy csak az én álmaimat idézzem), eközben a szlovákok bontják a határ túloldalán a hegyet.

Eszem megáll. Persze igaz, hogy ott se drónozzak a tornai vár felett környezetvédelmi okokból, de ez már végképp a csúcsa a pofátlanságnak. Mit művelnek ott, miközben eljátsszák a szentfazekat és engem nem engednek egy fotót csinálni a várról?

Undorító, képmutató hozzáállás. Félreértés ne essék, a magyarral sem értek egyet, de ezek a szlovák szabályozás felfoghatatlan.

Mindegy, így dühöngve értük el a vendéglő parkolóját Torna vára alatt, ahonnét könnyedén megtaláltuk a felfelé vezető utat.

Először nem nagyon értettük, miért van kiírva, hogy segítsünk és vigyünk fel vizet meg sódert, de az út végén rájöttünk, ott ugyanis ki volt rakva egy csomó majonézes vödör, amiben homok/sóder volt, de voltak gerendák és nagyobb kövek is, amit kétszemélyes, vállra rakható kosárral lehetett felvinni.

Ez jó ötlet, szerintem ezt alkalmazhatnák Szádvár felújítói is. Misi bevállalt két vödör homokot, így legalább ki volt egyensúlyozva. Én a magam részéről nem értettem egyet az ötlettel és ráfogtam arra, hogy tele a kezem a kamerákkal. Így utólag nem rossz ötlet, minden felfelé igyekvő hozott valamit, jó volt látni. Ettől függetlenül egy más helyeken (pl. Füzér) is látott drótköteles felvonó nagyságrendekkel több anyagot tud feljuttatni a helyszínre.

Mindegy. Ami a hely érdekessége, hogy az út, amely mai is felvezet, a korábbi korokban szekérrel volt járható, úgyhogy a vasalt kerekű szekerek, amelyekkel felhordták a várba az élelmet meg a többi dolgot, azok kivésték a „puha” mészkőbe a nyomukat, úgyhogy néhol megfigyelhető a keréknyom.

A várból jól látszik a tornai völgy, amelyet a vár ural, látszik a kőbánya a cementgyárral (még robbantottak is egyet üdvözlésünkre), látszik talán Kassa a távolban és látszik Háj falu a 11 méter magas angyalszoborral, amit egy filmforgatás során hagytak ott.

Drónozni itt sem lehetett, szél is van, nem is hoztuk.

A vár közepesen rossz állapotban van, a területén vastagon áll a törmelék, de a felhordott anyag is kezd jelentős méreteket ölteni.

A vármentők egy kétfős brigádja éppen egy nagyobb családdal folytatott eszmecserét, úgyhogy mi csak hátravittük a két vödör homokot és leültünk egy kicsit pihenni. Itt szerencsére a felújítók konténere (ami ki tudja, hogy kerülhetett ide fel?) mellé építettek egy tetőt és egy asztal paddal. Az árnyékos helyen hálásak voltunk.

Mivel eszeveszett meleg volt, nem töltöttünk sok időt a várban, megnéztük, amit lehetett és elindultunk lefelé.

A parkolóból már robogtunk is a következő úticélunk felé, a Szádelői völgy felé. A völgy méretei gigantikusak, most utánanézve gyakorlatilag hasonló méretekkel rendelkezik, mint a Tordai-hasadék, hossza még talán nagyobb is. Közelebb van a főútvonalhoz is és Budapesthez, Magyarországhoz is, a közelmúltig azonban nem hallottam róla.

A 2-300 méteres mélységű völgy elképesztő, a benne lévő 110 méteres Cukorsüveg-szikla pedig alulról is gigantikus (hiszen magasabb, mint a Parlament kupolájának a tetején lévő dísz, vagy a

A magunkfajta koca túrázóknak egyértelműen egész napos program, de láttunk három órakor a kilenc kilométeres túrának (térkép nélkül) nekivágó (és azért tőlünk útbaigazítást kérő) vállalkozó szellemű gyorslábúakat. Sajnos nekünk a két óra körüli indulás már túl késő lett volna, ráadásul elképesztő meleg volt aznap, tényleg ki voltunk tikkadva.

Így tehát egyértelműen a túra lerövidítése mellett döntöttünk, mi felnőttek, ez pedig nagyon rosszul esett Misinek. Konkrétan végighisztizte a felfelé vezető sétánkat. Erről nagyon nem is lehet mit mondani. Nem ez volt az egyetlen hiszti, de ezúttal veszélyes lehetett volna, ha a levezető úton sötétedik ránk. Mert ránk sötétedett volna, az egészen biztos és a vacsorát is buktuk volna.

Vacsora után kiültünk a kastély kertjében kialakított „sütősarok” mellé az asztalhoz. Ahogy ott beszélgettünk, egyszercsak a szomszédos „telken” feltűnt négy szarvas, közülük kettő fehér. Átkeltek a kerítésen ütött lukakon és mellettünk kicsit tétovázva, lassítva haladtak az erdő felé. Természetesen csak néhány életlen, bemozdult kép és egy villanásnyi videó lett csak a megörökítésükből, de istenbizony ott voltak. Még sétálnunk sem kellett hozzá, hogy lássuk őket.

Fun fact: a hatalmas fák alatt elhelyezkedő barbecue-sarokban egyáltalán nem volt térerő. Ehhez képest az épületben bent volt. Érdekes.