Hazajártunk: Nádasdy-kastély, Nádasdladány

A nádasdladányi Nádasdy-kastély a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága által kezelt műemlék, így már korábban szerepelt a listámon, viszont amikor idén tavasszal olvastam, hogy elkészült a homlokzat-felújítás, valódi célponttá vált. Így, útban a Balaton-felvidékre, útba ejtettük a csendes kis települést. A GPS gond nélkül odatalált, az út mellett a kerítésen átbukó sűrű növényzetet látva rögtön beugrott, hogy…

Amikor lever a kór – egy elveszett augusztus margójára…

Amikor visszajöttünk a “nyaralásból”, az egy hétig tartó szürkeségből, vagy ahogy Azim mondta volt: “Hol az ördögbe van a Nap ezen az istenverte tájon?”, szóval, amikor visszatértünk a homályból, hogy az iroda ablakából nézhessük a kint hét ágra tomboló jó időt, nem tartott túl sokáig ez a felhőtlen öröm. Kedden elkezdett rázni a hideg, fájt…

Hogyan hűtsd a lakásod (nem csak panel)!

Itt a nyár! Igaz, ezt nem a naptárból látom, hanem a hőmérőről. Az egész nyáron várt afrikai légáramlatok megkésve érkeztek fölénk, de most behozzák a lemaradást. Mivel betegen fekszek (lábadozok) itthon, figyelem a híradásokat a melegről. Szinte már horrorszerű bulvárfolyamban számolnak be arról – hogy meleg van. De ami számomra a híradásokból a legmeglepőbb, az…

Nyugodj békében GabeR!

Nemrég kaptam a sokkoló hírt, hogy régi ismerősöm, segítőm és társam az egyesület vezetésében elhagyta ezt a világot. Súlyos betegség és hosszú szenvedés után augusztus 13-án hunyt el. Temetése e poszt élesítésének perceiben zajlik (még nem tudom, hogy leszek-e olyan állapotban, hogy elmenjek). GabeR 2006. májusában lett az egyesület tagja, akkoriban már gyakran bringázgatott velünk.…

Nyaralás 2011 – ez is megvolt!

Nos, az időjárás megint nem volt hozzánk túl kegyes, úgyhogy emiatt szó szerint nem volt felhőtlen a nyaralásunk. Igyekeztünk, hogy ne fogjon ki rajtunk a korán jött ősz, úgyhogy próbáltuk a programokat teljesíteni. Ami benne volt: – 5 vár (Nagyvázsony, Szarvaskő, Sümeg, Szigliget, Somló) – 4 kastély (Nádasdladány,Keszthely, Szigliget, Pápa) – 3 templom (Egregy, Ganna,…

Kisbabánk lesz!

Nos, ezennel van szerencsém bejelenteni, hogy cirka 6 hónap múlva meg fog születni a kisbabánk, aki jelen pillanatban már 13 hetes magzat és kifogástalan egészségnek örvend. Ja, és kisfiú! A kismama és a magzat is remekül érzi magát. Ez utóbbi (mármint, hogy milyen jól érzi magát a kiskrapek az anyja hasában) megtekinthető az alábbi videón…

iGo for iPhone: előremutató frissítés

Ma megjelent az iGo iphone-os verziójára egy frissítés, amely olyan újítást tartalmaz, amely mindenképpen előremutató. De ne szaladjunk előre. Már írtam róla korábban is, hogy egy fullos Európa-térképpel ellátott Navigonom van (44 euróért vettem), illetve egy HU+RO iGO-m. A Navigonnak sokkal kifinomultabb a kezelőfelülete (legalábbis szerintem), vettem hozzá közlekedési információs szolgáltatást (TMC jön az internetről),…

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse videók

Valamennyi Grossglockneres videó egy puacban direkt linkkel: Ep.1. Fusch –> Ferleiten  :                      http://www.youtube.com/watch?v=vHQAZPX4bJU Ep.2. Ferleiten –> Piffkar:                       http://www.youtube.com/watch?v=J1CM1setJGQ Ep.3. Piffkar –> Alpine Naturschau:      http://www.youtube.com/watch?v=U98TwxCt1JM Ep.4. A.Naturschau –> Fuscher Törl:    http://www.youtube.com/watch?v=FhDKPeMNXos Ep.5. Fuscher Törl –> Fuscher Lacke:    http://www.youtube.com/watch?v=TGmH9_IxEWU Ep.6.…

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #10

A közben felvett apróbb vágóképekből és a lefelé, Heiligenblut felé készült felvételből egy hosszabb darab készült, a kitartóbbaknak mindenképpen ajánlott. Sajnos az iPhone a kapu előtt megtelt, de hivatalosan a sorompóknál van vége a Hochalpenstrasse-nek, persze a kaputól még egy komolyabb szerpentin ereszkedik Heiligenblutba, de ez sajnos lemaradt a videóról. Sajnos szinte végig esett az…

Ausztria 2011: Großglockner Hochalpenstrasse #7-8-9

A Hochtortól lefelé vezet az út a déli oldalon, egészen a Heiligenblutba vezető út becsatlakozásáig süllyed. A lefelé haladó oldalon is megálltunk egyszer, ugyanis szép kilátás nyílt a kopár hegyekre. A körforgalomtól indul el felfelé kapaszkodás, a bal oldalán a pazar kilátással a karintiai Mölltalra, a csodálatos kis falura, Heiligenblutra. Az első szép kilátást biztosító…