Karácsonyi hangulat a Bazilikánál

Elmentünk kicsit sétálni ebben a +8 fokos hét ágra sütő hidegfrontban, végül a Bazilikánál kötöttünk ki, ahol az Index szerint is hangulatosabb és kövésbé zsúfolt karácsonyi vásár van, mint a Vörösmarty téren. Még világosban készült, úgyhogy nem nagyon jön ki a díszkivilágítás, de azért így sem rossz, leszámítva, hogy az eleje életlen valami miatt (ez…

Idén is indul a Fény villamosa

Elvileg ebben a percben indul a Jászai Mari térről a BKV karácsonyi figyelmessége, a Fény villamosa. Idén kuriózum, hogy a 2A és a (klasszikus) 61-es vonalán fog közlekedni, illetve péntekenként este körútra indul a városban, így 23-án eljut Újpest-Káposztásmegyerre is, illetve a Lehel térre. Ugye nem kell tovább ragoznom? 😉 A részletes menetrend pedig mankónak…

Fotóséta a kiszáradt Dunánál

November közepén már jártam a Margit-hídnál, amikor a szmogriadós füstködben sikerült néhány kékórás felvételt készíteni róla, múlt pénteken napközben látogattam meg (könnyen ment, szabin voltam), megpróbálni megörökíteni a döbbenetes alacsony vízállást. A két héttel ezelőtti 106 centiméterhez képest pénteken 62 centin állt a vízmérce, ami ugyan elmaradt a rekordtól, de nem sokkal. 1947. november 6-án…

Brékin’: Kék matricás Rözsó, hejj…

Hát igen, ez aztán a jó érzés, hogy végre hozzájutottam az engem/az autót egyébként megillető kék környezetvédelmi plaketthez, amelyet egyébként a vizsgán meg kellett volna kapnia az autónak! Köszönöm a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársainak felelősségteljes munkáját, amiért buktam eddig kb. tízezer forintot azért, mert annak idején tudatosan rosszul végezték  a munkájukat. Mert ezt kellene a…

Fotóséta: Az esti Margit-híd és a belváros

Szárazra került a földnyelv a múlt héten a Margit-hídtól délre, a középső pillérnél. Már csütörtökön csekkoltuk, hogy ki lehet menni oda (konkrétan: több ember álldogált ott), úgyhogy adta magát, hogy ha hétvégén olyanok a légköri viszonyok, akkor nekem is ott a helyem egy “kékórás” felvételre. Így is lett, bár elég kalandos lett, mert elaludtam az…

Újra itt van, újra itt van… a szmogriadó!

Itt van az ősz, itt van újra, s szép mint mindig énnekem – csak hogy a mozgalmi nóta címadás után szépirodalommal folytassam – de ez a túl korán jött napsütéses szmog nekem már rég kiverte a biztosítékot. Mivel ma reggeltől tényleg életbe lépett a forgalomkorlátozási fokozat, otthon hagytam a piros matricás Rözsót és  törvénytisztelő állampolgárként…

Ejnye, Pista bátyám, ezt elkúrtad!

Pista bátyám, ugye rendben vagyunk így megszólításilag? Ma nagyon belegyalogoltál a lelki világomba. Elmondom, hogy volt. Reggel felkeltem 6:15-kor, megnéztem a friss híreket az Indexen, belenéztem az RSS-be. Bekapcsoltuk a tévét is, néztük kicsit a Híradót (bár inkább bulváradónak kellene hívni, de erről talán nem tehetsz), néztünk Mokkát, aztán megint Híradót és mint aki jól…

Minden, amit tudnál akartál a szmogriadóról #3 – a fővárosi rendelet

69/2008. (XII.10. Főv.Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadó-tervéről A Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (4) bekezdés a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, valamint a levegő védelmével kapcsolatos egyes szabályokat tartalmazó 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 15/B. § előírásainak megfelelően Budapest Főváros szmogriadó-tervét a következők szerint rendeli megállapítani.…