Az irodaház tetején

Tegnap előre tervezett módon (vagyis nálam volt a fényképezőgép) kijutottam az irodaházunk tetejére klímakarbantartási célzattal. Készült néhány fotó, inkább csak dokumentálási célzattal, túl sok érdekesség, vagy szépség nincs ott fent.

Poros lett az érzékelőm…

Nos, ma elugrottam naplementét fotózni a Megyeri-hídhoz (most azt hagyjuk, hogy nem igazán jó ötlet, mert egy olyan pont kell, ahonnan naplemente után minél nagyobb égbolt látszik, úgyhogy a héten további keresés várható, hogy ne maradjak le a vulkáni poros naplementékről), hazatérvén láttam, hogy nem kicsit poros a gép érzékelője, hanem nagyon. Nem mondanám lélekemelő…

Vadászok a város felett…

Vadászrepülőgépek. Átrepültek város felett, „amelynek keretében a pilóta bajtársak tisztelegtek Németh Gábor alezredesnek, a Dongó század első parancsnokának emléke előtt”, akit hétfőn helyeztek végső nyugalomra a Fiumei úti temetőben. A bulvárhiszetériasajtó azonnal ijedt, utcára szaladó sprinternyugdíjasokról, sírva fakadó óvodásokról és az állami vagyont herdáló honvédelemről beszélt. Ma már ott tartunk, hogy a nemzeti közlekedési sóhivatal…

Fotóalbum: Margit híd: a középső pillér kívül-belül

A hídon (és a szigeten) tett sétám során kétszer jártam a középső pillérben, a híd közepén. Ezért jártam be felváltva a járdákat, hogy kétszer átmenjek rajta, ahelyett, hogy egyszer megállnék ott. Így kétszer volt alkalmam olyan momentumokat keresni, amelyet érdemes megörökíteni, ezért egy kicsit több fotó lett erről a helyről. Maga a hely léte is…

Fotóalbum: Margit híd: északkeleti járda

A Margitszigeten tett kitérőnek két célja volt, egyrészt lefotózni a hidat onnan, másrészt láttam, hogy “megy” a szökőkút, úgyhogy kedvem támadt egy kicsit játszadozni a fényképezőgéppel (ezek a képek is jönnek hamarosan, konkrétam 13-án). A hídra visszatérve az északi járdán indultam Pest felé, ahol már kissé rezignált voltam, sok volt ez a három óra rozsda,…

Fotóalbum: Margit-híd: délnyugati járda

Hatodikai hír volt, hogy megvárják az augusztus 20-i ünnepséget (Red Bull Air Race, tüzijáték), és utána zárják le véglegesen a hidat. Az állványozást előbb elkezdik, de a forgalom elöl augusztus 21-én fogják lezárni, csak a tömegközlekedés közlekedhet rajta. Én hülye vagyok ehhez, úgyhogy nem értem, hogy a villamoson kívül miért kell a buszokat is felengedni…

Fotóalbum: Margit híd: északnyugati járda

Hetedikei keltezésű hír, miszerint a Strabag-Hídépítő konzorcium nyerte a felújítást 20,8 milliárd forint + ÁFA áron.  Nos, úgy tűnik, a többi budapesti nagyberuházáshoz hasonlóan, ezt is behúzhatja az osztrák-magyar vállalkozás, a finanszírozásba 6 millió euróval száll be az Európai Unió és 2010 végéig kell készen lennie. Hát, sok sikert, kiváncsi leszek rá, mármint a határidő…

District 9

Bár ott a tumblr, legyen erről azért biztos, ami zihher egy saját poszt. District9 – alighanem az idei év sci-fi durranása, csak remélhetjük, hogy Magyarországon is bemutatják…

Fotóalbum: Margit-híd: délkeleti járda

  Nos, betoltam a fülbe egy jó kis lassú zenét, Vibration de Paris-t, direkt. Azért, mert ehhez a fotózáshoz le kellett lassulni. A frissen megnyitott alsó rakparton hagytam Rözsót és elindultam a Jászai Mari tér felől a déli járdán. Hamar találtam fotótémát, ott hevert előttem, az elhanyagolt, gazverte, rozsdaette híd. Ezen volt bőven fotóznivaló, és…