Fotóséta: Erődtúrán Komáromban

Vasárnap reggel időben keltünk és az idokep.hu-t szemléltem, ugyanis elég bizonytalan volt az időjárás. Kelet-Magyarországon esett az eső, Budapest vonalában enyhe borultság volt, míg nyugaton remek idő volt. Ezt támasztotta alá a reggel kiadott előrejelzés is, miszerint nyugaton korrekt lesz az idő, máshol nem annyira. El is indultunk, borongós időben, aztán Tatabánya magasságában kitisztultak a…

Hétvégi összefoglaló: Parlament, Bazilika, Starbucks, Erődtúra

Mozgalmas hétvége volt, gyorsan írok egy-egy mondatot a négy említésre méltó programról, és igyekszem a héten mielőbb feltölteni a képeket és részletes beszámolókat írni (bár tudom, hogy frissen lenne a legjobb, hogy ne rakódjon rá semmi, de akkor lehet, hogy itt ülnék a gép előtt reggelig). Szombaton megint rossz idő volt a változatosság kedvéért, úgyhogy…

4 éves azso.hu

Kötelező megemlékezni róla, hogy négy évvel ezelőtt került bejegyzésre az azso.hu domain, bár a blog létezett korábban is, de azt gondolom, hogy az az év, 2006 volt az online megjelenésem több szempontból is. Az egyik a saját-domaines blog, a másik a Flickr.com pro account, gyors egymásutánban követték egymást az események. Annak idején ez egy meghatározó…

Makró-szessön…

Ahogy a művelt német mondja… Hogy mondjam magyarul? Passz. Mindegy, na ezt a cselekményt folytattam tegnap este (szigorúan munkaidő után), amelynek során egyrészt megörökítettem az új laptopokat, másrészt 2 kolléganőm 4 különböző orchideáját. Abszolút házibarkács módon, egy fekete kartonpapír előtt. Semmi strobist infó, meg hasonló profi dolgok, csak a megérzés, két IKEA-s lámpa, játék a…

Fotóséta: Városliget (de főleg a Műjégpálya környéke)

Na, ezt utálom a legjobban, amikor elszáll a WordPress, a mentett vázlat meg üres… Na, fussunk neki mégegyszer! Szóval, kijőve a Szépművészeti Múzeumból, megállapítottuk, hogy remek időjárás van, a beígért viharok, esők sehol, úgyhogy akartunk még kezdeni valamit a délutánnal kicsit. Így aztán lesétáltunk a Széchenyi-fürdőig (ettünk egy igen vacak kürtős kalácsot), majd bementünk a…

Fotóséta: Szépművészeti Múzeum

Móni kivégezte az egyiptomi könyvét, úgyhogy vágyott egy kis egyiptomi kiállításra. Nos, ez szó szerint teljesült, a Szépművészeti Múzeum gazdag egyiptomi kiállítását ugyanis a várható felújítási munkálatok miatt korábban felköltöztették a pincéből egy kisebb terembe, úgyhogy a 4000 művet számláló kiállításból kb. 100 mű látszik. Teljes csalódás. Abba pedig ne is menjünk bele, hogy a…

iOS4 indahausz

Itt az iPhone új oprendszere, amely elérhető a korábbi modellekre is, így az én 3GS-emre is. Este hétkor vált elérhetővé, hét-tízkor már csorgott lefelé a 348 megabájtos frissítés. Negyed óra múlva kész volt az upgrade, minden adattal megtartva. Le a kalappal! Az alkalmazások is elkezdtek az Appstoreban frissülni, a fejlesztők rakják fel a kompatibilis verziókat.…

Fotóséta: Újpest új főtere

Múlt hétfőn, este, elszaladtunk megörökíteni a fenti térplasztikát, leginkább arra emlékeztet az a rengeteg kő, lefedett burkolat, mint valami óriási kőszobor – csak laposra formázva. EU-s támogatásból készült el Újpest új főtere, amit amióta csinálják, hirdetik a helyi újságban. Nos, megmondom őszintén, tök amatőrként, magánemberként, bloggerként, helyi panelproliként azt kell mondanom, hogy nem egy nagy…

Fotóséta: Kopaszi gát

Egyszer voltam anno a Kopaszi-gáton, 2001-ben ott volt az érettségi-találkozónk. Emlékszem, egy betonkeverő-üzemen keresztül lehetett bejutni oda, ami egy utca volt, kétoldalt kisebb-nagyobb, elhanyagolt hétvégi telkekkel, horgásztanyákkal. Az egyik ilyen tábor(?) volt akkor a West-Balkán, ahol a tali volt. Aztán botrányok sora övezte a helyet, felépült egy gyönyörű közpark, de itt valahol megrekedt az egész,…