Hazajáró 2010

Koós Miklós barátom tavasszal keresett meg azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha felhasználná a képsorozataimat honlapján a Hazajáró rovatba, amelyben korábban saját  beföldi utazásai kapcsán örökítette élményeit. A fenti térképen ezek a megjelenések kék tűvel szerepelnek.

Három évig egyedül csinálta a Hazajárót, most azonban erősítésre volt szüksége, úgyhogy jöttem és belevágtam. Nagyon hamar látszott, hogy kell egy terv, hogy

  • racionalizálni lehessen az utazásokat
  • ellenőrizhető legyen, hogy volt-e már valamelyikőnk az adott helyszínen
  • követni lehessen az adott helyszínek státuszát (betervezve/lefotózva/megjelenve)
  • vizuálisan könnyen áttekinthető legyen.

Így készült el a fenti térkép, amely ezeket a funkciókat betölti. pirossal szerepelnek a tervek, lilával a kész fotósorozat, zölddel a megjelenések. A térkép segítségével adta magát például a 3 vár túra, amely egyik csúcspontja volt a projektnek és a térkép nélkül biztosan nem jött volna össze.

A kék tűket nézegetve hamar kiderült, hogy Miklós utazásai néhány tájegységre koncentrálódnak, Bükk, Zemplén, Szeged környéke, Keszthely környéke. Adta magát, hogy mi a többi tájegységre szervezzünk helyszíneket, úgyhogy adta magát Pest-, Nógrád- és Fejér-megye, illetve egyéb dunántúli helyszínek.

Eleinte a román építészeti stílusú építmények tűntek fel, ugyanis a zsámbéki romtemplom volt elméletileg az első, kifejezetten hazajárós úticélunk. Aztán megjelentek a várak és egyéb helyszínek is, amelyek között még most is sok szerepel a tervekben.  Említésre méltó anomália az Urak Asztalán lévő légvédelmi rakétabázis, illetve a kunmadarasi volt szovjet repülőtér, benne az atomfegyverek tárolására szolgáló bunkerek, a Néma Szektor meglátogatása. Többnek nincs készen a posztja a részemről, amely lemaradást mindenképpen pótolni kell asap.

A jövőre nézvést mindenképpen új úticél-típusokkal bővülést tartom járható útnak. Az egyik a főúri kastélyok iránya lehet, amelyekhez azonban komolyabb szervezőmunka szükséges, hiszen ezek között van magántulajdon és állami tulajdon is, nem mindegyik látogatható.

Érdekes spinoff lehet az ezen oldal aloldalaként kigyűjtött északi-várak túra, amellyel kapcsolatosan megkerestek a Szádvárt restauráló csapatból, hogy van-e kedvem velük tartani. Jónéhány megvan már a sorozatból, de néhány még hiányzik nekem (olyanok is, ahol Miklós esetleg járt).

Ugyancsak izgalmas lehet valamilyen kistérségi bemutatás, mint pl. az Őrség.

Amolyan bónuszként tervezem néhány határon túli, magyar vonatkozású építészeti emlék meglátogatását, mint pl. idén Fraknó vagy Lockenhaus, a tervekben szerepel a füleki vár és néhány romániai román stílusú emlék is. (Hogy az évek óta fel-felmerülő erdélyi körutat most ne is említsük!)

Új irányt vehetnek az élménybeszámolók mozgóképes, hangos feldolgozása.

Ezek a távlati tervek, amelyeket sok minden befolyásolhat. Nem kell komplikált dolgokra gondolni, csak mondjuk egy 400 forintos benzinárra, amely komolyan megakaszthatja a projektet, a költségek jelentős részét ugyanis az utazási költségek teszik ki.

Az alábbiakban felsorolom az eddig általunk meglátogatott helyszíneket. Ezt a listát a térkép mellett próbálom majd naprakészen tartani, amolyan kettős könyvelés gyanánt ;-)…

Az elején Miklós visszanyúlt két korábbi fotósorozathoz:

Hősök-tere – 2010/03/27

Fotók – AZso –  Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Esztergom – 2010/04/10

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Zsámbék – 2010/05/01

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Ócsa – 2010/05/04

Fotók – AZso posztja –Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Nógrád – 2010/05/22

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Vác – 2010/05/22

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Vasút-történeti Park – 2010/05/23

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: negatív

Skanzen – 2010/05/24

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: negatív

Medveotthon – 2010/05/30

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: kiajánlás nélkül

Vácrátót – 2010/05/30

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: kiajánlás nélkül

Vértes-szentkereszt – 2010/06/06

Fotók –  AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: negatív

Csókakő – 2010/06/06

Fotók –  AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: negatív

Kopaszi-gát – 2010/06/13

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Újpest új főtere – 2010/06/14

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Komárom – Monostori erőd – 2010/06/27

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Komárom – Igmándi erőd – 2010/06/27

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Komárom – Csillagerőd – 2010/06/27

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Komárno – Öregvár / Újvár – 2010/06/27

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Somoskő – 2010/07/04

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Salgó – 2010/07/04

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Hollókő – 2010/07/04

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Drégelyvár – 2010/08/01

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: negatív

Visegrád – 2010/08/01

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: negatív

Lébény – 2010/08/20

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Fraknó – 2010/08/20

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: nem jelent meg

Ják 2010/08/22

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Gödöllő 2010/08/29

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

Szoborpark – 2010/11/06

Fotók – AZso posztja – Hazajáró rovat

Státusz: megjelent

“Hazajáró 2010” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: Hazajáró oldal élesítve | AZso dot net

  2. Visszajelzés: Hazajáró | AZso dot net

Hozzászólás

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .